Röviden a biológiai sokféleségről
Az ember, a Homo sapiens Földünk minden, kicsit is élhető, vagy élhetővé tehető területén jelen van. Az egyenlítőtől a sarkkörökön túli területekig, a tengerszinttől a magashegységekig, ahol csak megtelepszünk használjuk és emiatt átalakítjuk, romboljuk a környezetünket. Ennek köszönhetően a Földön az élet sokfélesége, a „biodiverzitás” a nagy kihalási eseményekhez hasonló ütemben csökken.
De mi is az a biodiverzitás? Miért fontos nekünk? Miért kell védenünk? A biodiverzitás az élet megjelenési formáinak sokféleségét jelenti egy vizsgált objektumban. Ennek minél természetesebb, globálisan a legmagasabb szinten maradása fajunk létezésének alapja, hiszen enélkül pl. nincs élelem, gyógyszer, de tiszta ivóvíz és levegő sem.
Az élet sokféleségét (legalább) három szinten szoktuk értelmezni:
Az első típus az úgynevezett genetikai diverzitás, amit általában egy rendszertani egységen, „taxonon” (pl. családon, nemzetségen, fajon) vagy annak egy vizsgált csoportján, „populációján” belül szoktunk vizsgálni, és azt adja meg, hogy egy bizonyos tulajdonság (pl. virágszín, vércsoport) az adott faj egészének vagy választott csoportjának (pl. tényleges szaporodási közösségének) egyedeiben milyen sokféle változatban van jelen. Egy tulajdonság (pl. virágszín, vércsoport) kialakításáért az örökítőanyag (DNS) egy része felel. Ezt a részt génnek nevezzük.
Ez az örökítőanyagrész (gén) többféle változatban lehet jelen, és ennek megfelelően az adott tulajdonság más-más minőségét határozza meg (pl. a tulipánok virágának színe lehet piros, sárga, fehér és ezek mindenféle keveréke; vagy az ember ABO vércsoportja lehet: A, B, AB és 0). A tulajdonság kialakításáért felelős örökítőanyagrész (gén) konkrét minőségét meghatározó változatának neve allél. Egy egyed megjelenését tehát elsősorban az határozza meg, hogy a tulajdonságait milyen allélok alakították ki, azaz pl. milyen lett a tulipán virágjának a színe, a levelének az alakja vagy az ember haja színe, vércsoportja, arcának formája stb.
Minél többféle allél van jelen egy fajban, vagy annak egy csoportjában, annál nagyobb az adott fajnak vagy a vizsgált csoportjának genetikai diverzitása. Miért fontos ez? Azért, mert általánosságban elmondhatjuk, hogy minél változatosabb megjelenésű egy faj (azaz a tulajdonságaira nézve minél több allélja van), annál jobban fog tudni alkalmazkodni a környezetében esetleg bekövetkező változásokhoz. A nagyobb egyedszámú csoportokban általában többféle változata van jelen az egyes tulajdonságoknak, így a csoport fennmaradása szorosan összefügg az allélgazdagsággal és az egyedszámmal.
Az második fogalom az úgynevezett taxondiverzitás (taxon=rendszertani kategória), ezen belül is a fajdiverzitás, ami megmutatja, hogy adott területen hány taxon (pl. faj) található. A leggyakrabban, ha csak biodiverzitásról beszélnek, ezt a fogalmat értik alatta. Ennek a mérőszáma tehát taxon (pl. faj) / területegység (pl. km2, m2, Jászság, Magyarország, Kárpát-medence, Föld stb.). Ennek megfelelően pl. hazánk vadon élő edényes növényeinek fajdiverzitása: 2721 faj / 93 026 km2, a Föld nevű bolygó 2022-ben ismert edényes növényeinek fajdiverzitása 376 366 faj / 510 millió km2, egy kárpát-medencei természetes löszgyep edényes fajdiverzitása kb. 30-90 faj / 4m2, míg egy hazai természetes nádasé rendszerint 2-10 faj / 25 m2.
A térrész meghatározása nagyon fontos, mert míg a bolygatás egy, a vizsgált fajokban természetesen gazdag élőhelyet (löszgyepet) e fajokban elszegényít, addig egy, a vizsgált fajokban természetesen szegény élőhely (pl. nádas, vakszik) e fajainak számát növeli nem kívánatos fajok betelepülésével. Mindkettő az élőhely tönkretételét jelenti és globális léptékben fajszám-csökkenéshez vezet.
Fontos tudni, hogy bolygónk fajainak legnagyobb részét nem ismerjük, és az erre vonatkozó becsléseink erősen eltérnek, de abban kb. megegyeznek a vélemények, hogy a sejtes szerveződésű élőlények fajszáma legalább milliárdos (109) nagyságrendű, és ha a vírusokat is ide számítjuk, akkor ez a szám még legalább két nagyságrenddel növekszik. Természetesen ennyi fajt megismernünk nem lehetséges, a köztük levő lehetséges kapcsolatrendszereket pedig még kevésbé. Egy ilyen rendszer megbolygatása pedig vakmerőségnek tűnik, hiszen e rendszernek mi is részét képezzük.
A biodiverzitás harmadik típusa az ökológiai diverzitás. Ez az élőlényközösségek, pl. különböző erdők, gyepek, mocsarak, lápok, nyílt vizek és más élőhelyek vizsgált csoportjainak mennyiségi jellegeire (pl. számára, kiterjedésére) és minőségi jellegeire (pl. fajösszetételére, életképességére, tér- és időbeli mintázatára, szerkezetére) valamint a közöttük levő együttélési kapcsolatok (pl. versengés, parazitizmus, szimbiózis) sokféleségére utal.
A biológiai sokféleség e három szintje erősen összefügg, ezért a biodiverzitás megőrzése során mindháromra egyszerre kell figyelemmel lennünk.
Az ÖMKi olyan termesztési gyakorlatok kidolgozásán és elterjesztésén dolgozik, amelyek az ember által erősen használt területek biodiverzitását igyekeznek növelni, annak mindhárom szintjén, így – többek között – célul tűzte ki a szőlő, alma, paradicsom és fűszerpaprika sorközökbe olyan növényfajok telepítését, amelyek ma divatos szóhasználattal számunkra fontos „ökoszisztéma-szolgáltatásokat” nyújtanak: azaz csökkentik a víz és a szél okozta talajelhordást (eróziót), természetes úton növelik a talaj tápanyagtartalmát, csökkentik felszínének hőmérsékletét. Eközben a vetett fajok nektárjukkal élelmet biztosítanak a megporzó rovaroknak, menedéket, szaporodási helyet nyújtanak az olyan hasznos ragadozó ízeltlábúaknak, mint pl. a pókok és a katicák, nem engednek teret az idegenhonos özönfajoknak, pl. a parlagfűnek. Mindez a gazdákat segíti, hogy minél kisebb ráfordítással minél jobb minőségű élelmiszert legyenek képesek termelni hosszú ideig.
.png)
Ennek érdekében az alacsony biodiverzitású agrártájban igyekszünk a Kárpát-medencében őshonos fajokból minél több és minél természetesebb élőhelyeket létrehozni, ezáltal a táj mozaikosságát, természetes fajainak számát, e fajok egyedszámát és így genetikai diverzitását a természetesnek gondolt szint irányába növelni. Mivel az agrártájban a természetközeli fajok kis egyedszámú állományokkal rendelkeznek (főleg utak mellett és mezsgyéken), így a hibridizációs genetikai leromlást igyekszünk úgy kivédeni, hogy lehetőség szerint csak a Kárpát-medencéből származó szaporítóanyagot használjunk, és kerüljük a betelepítendő faj nem őshonos (pl. holland, német, dán vagy akár új-zélandi) változatainak vetését.
Természetesen idegenhonos fajok – pl. a szíriai selyemkóró, pompás kúpvirág, magas és kanadai aranyvessző – vetését ellenezzük, és fel szeretnénk hívni mindenki figyelmét arra, hogy ezek és más inváziós fajok óriási természetvédelmi kárt okozhatnak, mivel kiszabadulva pár tíz éven belül elözönlik és átalakítják a természetes élőhelyeket, kiszorítják az őshonos növényzetet és a hozzájuk kapcsolódó állatokat, és így a biodiverzitást (annak mindhárom szintjén) rendkívüli mértékékben és ütemben csökkentik. Mindez pedig a mezőgazdasági termelést is megnehezíti, többek között a nélkülözhetetlen természetes megporzó és ragadozó ízeltlábú szervezetek faj- és egyedszámának csökkenésén keresztül.
