Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFÁ-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

Sorköztakarás ültetvényekben - MNVH

Különböző sorköztakaró növényzet hatásának vizsgálata a ragadozó ízeltlábú együttes minőségi és mennyiségi összetételére és a termelés sikerességére ültetvényekben

A XX. század végén, XXI. század elején már globálisan megfigyelhető az ízeltlábú biomassza, és ezzel összefüggésben az ízeltlábú együttesek fajszámának, illetve biodiverzitásának drasztikus csökkenése. Ez a jelenség leginkább az ember által bolygatott élőhelyeken érhető tetten, ugyanakkor a még érintetlenül hagyott ökoszisztémákba is begyűrűzni látszik. A jelenséggel foglalkozó tanulmányok szerint a háttérben legnagyobb részt az intenzív mezőgazdasági termelés és az ezzel szorosan összefüggő antropogén tevékenységek állnak. Az ízeltlábú biomassza csökkenése hosszútávon a különböző táplálékhálózatok összeomlásával fenyeget, hiszen számos élőlény számára nélkülözhetetlen táplálékforrást jelentenek például a rovarok. Az ízeltlábúak csoportjában és a rájuk épülő táplálékhálóban számos olyan faj található, melyek közel nélkülözhetetlen ökoszisztéma szolgáltatást nyújtanak, például a beporzó, lebontó vagy hasznos ragadozó tevékenységükön keresztül. Számos tanulmány mutatta már ki a különböző élőhelyfragmentumok - mint például sorköztakaró növényzet - kedvező hatását a területre jellemző ízeltlábú együttes minőségi és mennyiségi összetételére nézve. A sorközvetések, mint hasznos élőhelyfragmentumok, növelni tudják az ültetvényekben kialakuló ízeltlábú együttesek faj- és egyedszámát, melyből természetvédelmi, de növényvédelmi/növényegészségügyi szempontból is profitálhat a gazda. Különösen, ha a megfelelő, hasznos élő szervezeteket kímélő termesztéstechnológiát alkalmazza. A jó gyakorlatok és hazai ültetvényekben megfigyelhető hatásaik vizsgálata és minél szélesebb körű elterjesztése ezért kiemelt jelentőségű.

IMG_4004-edited-resized

Tevékenységek

  • A kiválasztott indikátor ragadozó ízeltlábú csoportok (pókok – Araneae, katicabogarak – Coleoptera: Coccinellidae) ismétlődő vizsgálata ökológiai és konvencionális alma és szőlőültetvényekben.  
  • Az ültetvényekben a fent megnevezett ragadozó csoportok felvételezése többféle sorköztakaró növényzettel vetett parcellákban/sorokban.  
  • A felvételezés kiegészítése botanikai és növényegészségügyi felméréssel, valamint a biodiverzitás mértékét tükröző további indikátor csoportok (pl. a lepkék – Lepidoptera) felvételezésével. 
  • A termőhelyi adottságok, kezelések, növényvédelmi és agro-technológiák és egyéb környezeti változók figyelembevételével numerikus ökológiai módszerek segítségével összehasonlító elemzés végzése és a sorközben kialakuló ragadozó ízeltlábú együttesek, valamint a termesztési eredmények szempontjából a legkedvezőbb sorköztakaró növényzet és termesztéstechnológia azonosítása. 

IMG_3176-edited-resized

Várható eredmények

  • Gyümölcsültetvényekben a pókok alkotják mind egyed- és fajszám szempontjából a legnagyobb makro-ízeltlábú generalista ragadozó együttest, ezáltal nagyon fontos szerepük van az ilyen agrár-ökoszisztémák táplálékhálójában. Jelenlétükkel közvetlenül kártevőgyérítő potenciállal is bírhatnak.  
  • Ugyanakkor a pókok jellemzően nagyon érzékenyen reagálnak minden, az élőhelyüket érintő változásra, így a különböző sorköztakaró növényzettel borított parcellákban bizonyosan minőségi és mennyiségi változások lesznek tetten érhetőek az ott kialakuló pókegyüttesekben.  
  • Hasonlóképpen jelentős eltérés várható összetételükben a konvencionális és ökológiai művelésű ültetvények esetén.  
  • A katicabogarak csoportja néhány kivételtől eltekintve közel specialista levéltetű predátornak tekinthető. A katicabogarak sorközben történő megjelenéséből növényvédelmi szempontból a kultúrnövény is profitálhat.  
  • Azt várjuk, hogy egy megfelelően szárazságtűrő sorköztakaró növényzet (amely aszályos időszakokban is élőhelyként képes működni) kedvezőbb mikrohabitatot tud biztosítani mind a pókok, mind a katicabogarak, mind pedig az általános biodiverzitás becslésére szolgáló egyéb indikátorfajok számára, így segíti ezen csoportok megtelepedését az ültetvények területén.  
  • Az ültetvényekben ezáltal növelhető a hasznos és akár természetvédelmi szempontból is értékes ízeltlábú szervezetek alkotta együttesek biodiverzitása, biomasszája és a kedvező növényvédelmi hatások 
  • Emellett, a szárazságtűrő növénytakaró alkalmazásának szélesebb körben való elterjesztésével csökkenthető a mezőgazdasági termelés negatív környezeti hatása (biodiverzitás csökkenése, talajerózió, növényvédőszer felhasználás), egyúttal fokozható a klímaváltozás hatásaival szembeni ellenálló képessége.  
  • Eredményeinket technológiai leírásokban, hazai és nemzetközi fórumokon, a termelőkkel folytatott műhelymunkákon, illetve szakfolyóiratokban tervezzük ismertetni. 

További kapcsolódó tartalmak

A projekten dolgozó kutatók: 

  • Dr. Nagy János György: botanika 
  • Dr. Miglécz Tamás: botanika 
  • Dr. Mezőfi László: agrozoológia, növényegészségügy 

Kontakt személy

Dr. Nagy János György

Vezető kutató

Biológia-kémia szakos tanár, Ph.D. habil. 

janos.nagy@biokutatas.hu 
+36 30 654 5497 


Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A kutatások megvalósítását a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) támogatja: www.videkihalozat.eu

Támogatók

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen