Lesajnált növények dicsérete

A mézelő méh is nagyon fontos, de …..

Sajnos a beporzást ellátó rovarfajok hatalmas számáról és a vadon élő beporzó szervezetekről vajmi kevés információja van egy átlagos hazai gazdálkodónak. Azt, hogy a beporzás a házi méhek feladata és igen hasznos tevékenysége, azt szinte mindenki tudja, de nagyjából ez a legtöbb, amit a beporzást végző rovarokról a gazdálkodók tudnak. Bár a házi méh (Apis mellifera) biológiai szerepe és gazdasági jelentősége ismert, ez nem jelenti azt, hogy a méhekkel minden rendben lenne. A méheket az utóbbi években-évtizedekben sújtó negatív hatások (ázsiai méhatka (Varroa destructor) fertőzés, izraeli heveny méhbénulás vírusa, fontos virágzó kultúrák (pl. akác) nektárszegénysége, vagy a virágzás elmaradása (késői fagyok miatt), növényvédelmi problémák) egyre több helyen vezettek a méhcsaládok elnéptelenedéséhez, kipusztulásához, vagy legalábbis tavaszi népességük, kondíciójuk drasztikus csökkenéséhez. A nagyobb gazdaságok, ha tartanak is méheket, szakembert, méhészt már nem foglalkoztatnak mellé. A méhészet pedig bonyolult, sok hozzáértést kívánó szakma, amelyet nem lehet hatékonyan más, fontosabbnak vélt feladatok árnyékában művelni. Illetve lehet, de annak általában a méhcsaládok leromlása, elnéptelenedése, pusztulása lesz a következménye.

A házi méhek mellett a virágos növények beporzásában ugyanakkor nagy szerepet vállalnak a különböző vadon élő beporzó rovarok. A beporzást ökoszisztéma-szolgáltatásnak tekintjük: ha jól működik, észrevehetetlen, de ha nem működik, fájó a hiánya. Ott, ahol a méhészet visszaszorul, mert nem visznek méhkaptárokat a rovarmegporzást igénylő kultúrák mellé, bizony a természetes beporzóknak kellene ellátni ezt a feladatot. Az utóbbi évek során már nem egy nagyüzemi gyümölcsöst volt alkalmam látni (konvencionális és bio művelésűt egyaránt), ahol a termést évről évre a vadon élő beporzó szervezetek mentik meg, mivel a beporzás döntő hányadát ők végzik el.

A vadon élő beporzó rovarok egy része a háziméhek rokona, valamilyen vadméh faj (szabóméhek, poszméhek, karcsúméhek, bányászméhek, stb.), amelyek azonban teljesen más életmódot folytatnak, mint mézelő méh társaik. Közép-Európában mintegy 750 fajuk fordul elő. Legtöbbjük magányos életmódú, vagy kis családokban él. Napi bioritmusuk is jelentősen eltér a házi méhekétől. Sajnálatos módon, amíg a házi méheknek „legalább némi sajtójuk van”, addig a vad beporzó szervezetekkel szinte senki sem törődik. De a vadméheken kívül egyéb fajok, így például a zengőlegyek, hangyák, darazsak, bogarak, lepkék, tripszek, ugróvillások is részt vesznek a beporzásban.

A vadon élő beporzó szervezetek sokfélesége a garancia arra, hogy a természetben előforduló valamennyi virágos növény (beleértve természetesen a kultúrnövényeket is) hatékony beporzásban részesüljön. Nagyon sok olyan növényfaj van, amelyet csak néhány vadméh faj képes beporozni. Tipikusan ilyen a lucerna, amelyet a házi méhek nem, vagy csak nagyon kis hatékonysággal képesek beporozni a virág morfológiája és mérete miatt. Ugyanezt a feladatot viszont a lucerna-szabóméh (Megachile rotundata) gond nélkül és igen hatékonyan megoldja.

A vadon élő méhek java része a talajban készített kis járatokba, üregekbe gyűjt nektárt, virágport az utódai számára. Legtöbbjük (természetesen ez alól is vannak kivételek) nem is repül be hatalmas távolságokat (ellentétben más beporzó rovarokkal, mint pl. a zengőlegyekkel, amelyek kiválóan és nagy távolságokra is szívesen repülnek), így fontos, hogy egy adott kultúra területe alkalmas legyen az imágók táplálása mellett a „fészekrakásra”, azaz a lárvák felnevelésére is. Szántóföldi kultúrák esetében a tábla területén a sokszor túl gyakori talajművelések miatt ez nem igazán lehetséges, de a mezsgyék, szegélyek az ott élő meglehetősen diverz virágzó flóra által nem csak a peterakáshoz kínálnak jó lehetőségeket, hanem az imágóknak is kellő mennyiségben nyújtanak táplálékot.

Lehetőségek a vad beporzó rovarok segítésére

A vadon élő beporzó rovarok tevékenysége szinte minden termesztett kultúrában nélkülözhetetlen. Ez fokozottan igaz a gyümölcsösökre, mivel tavasszal egy hatalmas hullámban történik a különböző gyümölcsfajok virágzása és ebben az időszakban a mézelő méhcsaládok népessége még meglehetősen kicsi. A meglehetősen rövid életű, viszonylag szűk élettérben mozgó vadméhek populációi ugyanakkor akár két nemzedéket is kinevelhetnek egy gyümölcsös virágzása során. Ehhez viszont jelen kell lenniük és minél nagyobb számban, hogy feladatukat kellő hatékonysággal el tudják látni.

Igazság szerint rengeteg lehetőségünk van arra, hogy a saját területünkön élő vadméhek és más beporzó szervezetek tevékenységét segítsük. Már az is hatalmas segítség számukra, ha a legveszélyesebb műveletek, a peszticidek használata során figyelünk rájuk (is). Napi bioritmusuk általában eltér a házi méheknél megszokottól, így nem árt helyi megfigyeléssel meghatározni azt az időtartományt, amikor a vad beporzó szervezetek aktívak.

Ez a helyi megfigyelés elméletileg nagy időpazarlásnak tűnhet, de valójában egy megfelelően elhelyezett kamera is bőségesen elegendő a vadméhek napi aktivitásának nyomon követésére. Nyilvánvalóan a talaj közelében a virágzó aljnövényzetre célozva kell a kamerát beállítani. A vadméh-fajok napi aktivitásuk elején szinte mindig az aljnövényzeten történő táplálkozással kezdik a napot. Ez egy olcsó kamerával is felvehető, nem kell hozzá közvetlen emberi jelenlét.

Fontos, hogy – akárcsak a házi méhek esetében – tartózkodjunk attól, hogy a már aktív, repülő állományt akármilyen készítménnyel lepermetezzük. Minden készítménynek van egy adott szaga, amely a méhekre jutva idegen szagként megbélyegzi az adott rovart, amelyet a fészket őrző fajtársai kirekesztenek, elpusztíthatnak. Ez elméletileg a szoliter (magányos) életmódú vadméhekre nem igaz, de nem is állnak (még) rendelkezésünkre olyan kutatási adatok, amelyek az egyes szoliter életmódú fajok esetében egy-egy adott készítmény ártalmatlanságát minden kétséget kizáróan bizonyíthatnák. Hiába „méhekre nem veszélyes”, vagy „nem jelölés köteles” egy adott készítmény méhveszélyességi besorolása, mivel az az érték csak a készítmény akut toxicitására vonatkozik. Ha kezelést kell végezni pl. egy gyümölcsösben, azt úgy tegyük, hogy még a legkorábban kirepülő fajoknak a légtérben való megjelenése előtt a kezelést be is tudjuk fejezni. Mivel szinte minden növényvédő szernek van valamekkora mértékű repellens hatása, így a kezelés után a rovarok ezen hatás miatt nem, vagy csak kis mértékben fognak találkozni a kijuttatott készítményekkel.

A vad beporzók szempontjából az aljnövényzet, főképp a virágos aljnövényzet jelenléte létfontosságú. Éppen ezért, ha bármilyen gyom vagy vetett növény már virágzik az adott területen, azt úgy kell tekinteni, mintha a fő kultúra állna már virágban. Ez jelentősen elnyújtja a „virágzás időszakát”, amely fontos korlátozó tényező a növényvédelem során. Tipikusan ilyen pl. gyümölcsösökben a pongyola pitypang (Taraxacum officinale) jelenléte, amelynek élénk kénsárga virágai kiváló méhlegelők, és a helyi beporzó faunán túl messzebbről is oda vonzzák a jól repülő rovarokat (így a házi méheket is).  Szántóföldi kultúrák esetében a repcében meglehetősen gyakori, abból herbicidekkel csak igen nehezen eltávolítható pásztortáska (Capsella bursa pastoris) jelenléte okozhat problémát. Tömeges virágzása már egészen kora tavasszal a repcetáblára vonzza akár távolabbról is a beporzó rovarokat, miközben a repcében éppen a szárormányos (Ceutorhynchus pallidactylus) és társai ellen folynak a durva inszekticidek használatával folyó növényvédelmi munkák. Az ilyen „méhcsapda”-helyzetek kellő odafigyelés híján súlyos pusztítást végezhetnek a tágabb környék beporzó faunájában.

Főleg gyümölcsösökben a talajművelés is meglehetősen nagy veszélyt rejthet a vadméhek számára. Az ivadékbölcsőiket a talajban kialakító fajok számára nagy populációcsökkenést eredményezhet, ha a művelt sorközök talaját rendszeresen bolygatják. Ilyenkor csak a műveletlen sorközökben, illetve a sorokban levő területeken élő egyedek tevékenységére számíthatunk.

A természetes beporzó szervezetek, így a különböző vadméhek számára is a tél mellett (amikor nem találni virágzó növényeket) a nyár is egyfajta szűk keresztmetszetet jelenthet a túlélés, a populációk fennmaradása szempontjából. Ha ilyenkor nem találnak kellő mennyiségű, általuk elérhető nektárt és virágport biztosító, általuk látogatható morfológiájú virágokat, akkor populációjuk olyan alacsony értékre eshet le, amely a soron következő virágzási időszakban nem, vagy csak megkésve és részlegesen tudja ellátni a kultúrnövények beporzásában játszott szerepet.

A jellegtelen vadnövények fontossága

A vad beporzó rovarok, így a vadméhek számára az lenne az ideális állapot, ha a vegetációs időszakban mindig, folyamatosan hozzájuthatnának az újabb és újabb generációk felneveléséhez szükséges nektárhoz, pollenhez, vagyis folyamatosan találhatnának számukra alkalmas virágos növényeket. Igazság szerint ez pl. egy gyümölcsös esetében egyáltalán nem egy elérhetetlen álom. Ha a sorközökben a növényzet nem csak szélporozta egyszikűek valamilyen keverékéből, azaz fűből áll, hanem rovarporozta kétszikűek tekintetében is kellő fajgazdagságot mutat, akkor már sokkal kedvezőbb az élettér a vad beporzó szervezetek számára.

Igen sok esetben a helyi őshonos flóraelemek is elegendőek egy fajokban kellően gazdag beporzó fauna fenntartásához. Ugyanakkor egy gyümölcsösben nyilvánvalóan nem lehet hagyni a köztes növényzetet szinte háborítatlanul növekedni. A lombkorona legalsó szintjét, vagy szőlőkben a fürtök szintjét elérő aljnövényzet akármennyire hasznos is a helyi beporzó rovarfauna szempontjából, már csak növényvédelmi okokból is nemkívánatossá válik. A magas aljnövényzet miatt megnövekvő páratartalom egyes gombás betegségek térnyerését segítheti elő, ráadásul a korona alsó részének besűrítésével annak átpermetezhetőségét is nagyban csökkentheti.

A gyümölcsösökben alkalmazott kaszálások egyfajta „szükséges rossz” módján szelektálják is a jelen levő virágos növényeket. Egy részük, amely nem tűri a kaszálást és még igen magas tarló hagyása mellet sem képes megújulni, ismét virágot hozni, azok lassacskán vissza fognak szorulni. Azok a virágos növények, amelyek eleve alacsonyak, vagy más okból, de jól tolerálják a kaszálást, el fognak terjedni. Fontos, hogy ezen növények fajszáma minél magasabb legyen, hogy ez által a beporzó fajok diverzitása is nagyobb lehessen és minél tovább, minél változatosabb nyári táplálék álljon a beporzó rovarok rendelkezésére. Fontos az is, hogy a kaszálás minél magasabban történjen. Egyetlen gyümölcsösben sincs szükség golfpálya minőségű pázsitra!! A zöld sivatag egyetlen beporzó rovar számára sem nyújt életteret és táplálékot!

A kaszálás tehát egy gyümölcsösben, szőlőben óhatatlanul flóra- és faunaalakító mesterséges beavatkozás. Célszerű ezt úgy végrehajtani, hogy a virágzó fajok állományait a lehetőségekhez képes minél kisebb mértékben károsítsa. Fontos itt a többes szám, hiszen egyetlen jó, dúsan virágzó faj állománya csak egy adott ideig nyújthat táplálékot. A mézontófű (Phacaelia tanacetifolia) pl. igen jó táplálékforrás, de csak addig, amíg virágzik.

A minél nagyobb biodiverzitású, virágos növényfajok elegyéből álló aljnövényzet kialakulása, illetve kialakítása során érdemes figyelembe venni azt, hogy mely kívánalmaknak kell, hogy megfeleljen egy-egy növényfaj, amelyet el kívánunk terjeszteni pl. a gyümölcsösünkben.

Mindenképpen célszerű, hogy a „vadméh-legelőnek” kiszemelt növényfajok mindegyike igénytelen legyen. Bírja a taposást (a sorközökben erőgépek mozognak, amelyek esetenként durván nagy taposási terhelést okozhatnak). Bírja a kaszálást is egy ilyen növény. Akár a termete végett (legyen kellően alacsony), akár a nagyon jó megújuló képessége folytán. Virágzása minél tovább tartson, és lehetőség szerint ne csak néhány specializált faj számára tudjon táplálékforrásként szolgálni. Lehetőleg ne legyen köztes gazdája a fő kultúra egyetlen fontosabb kórokozójának és kártevőjének sem. Ritka, kórtani vagy zoológiai kuriózumoknak tekintett esetekben ez a megszorítás természetesen nem érvényes. Ne bántsuk pl. a keleti bakszakáll (Tragopogon orientalis) nevű növényt egy őszibarackosban csak azért, mert az iszonyatosan ritka fekete őszibarack-levéltetű (Brachycaudus prunicola) nyári gazdanövénye!

Mielőtt még megrémülnénk a nyári vadméhlegelő céljára alkalmas növények esetében az alkalmassági kritériumok sokaságától, nagyon sokszor elég csak a lábunk elé nézni! Gyakran ott taposunk azokon a kicsi, jellegtelen vad növényeken, amelyek szinte minden feltételnek eleget tesznek és már évszázadok, netán évezredek óta fontos táplálói nyár folyamán a hasznos beporzó szervezeteknek.

Sokan alig ismerik pl. a komlós lucernát (Medicago lupulina). Ez az apró termetű pillangós évente többször is képes virágozni, ráadásul egy mélyebb kaszálás után is gyorsan megújul, valamint akár egy hónapon belül képes a magfogásra. Már részben beérett állománya a virágzás szintjében kaszálva hatékonya terjeszti is ezt az apró, sárga virágú növényt.

A szintén alacsony fehérhere (Trifolium repens), illetve a magasabb vöröshere (Trifolium pratense) szintén hasznos tagjai lehetnek a gyümölcsösök aljnövényzetének. Mindkettő szereti az üdébb, nedvesebb talajokat és a vörös here esetében a virágzás csak egy hosszabb kaszálási fordulóval érhető el.

Ugyanez vonatkozik a lucernafajokra (Medicago falcata, M. varia, M. sativa) is. A szarvaskerep (Lotus corniculatus) szintén inkább az üdébb, nedvesebb élőhelyek gyakori hasznos növénye. Hosszan és sokáig virágzik, ráadásul virágait nagyon sok rovarfaj képes táplálékként hasznosítani, nem csak egyes specializált fajok. Még a sokak által csak gyógynövényként ismert lándzsás utifű (Plantago lanceolata) is kiváló nyári méhlegelőt tud nyújtani. Pollentermelése rendkívül látványos, de nektárt is termel. Külön előnye, hogy igen jó mikorrhiza-partner, így ez is csak növelheti fontosságát.

Még a gyümölcsösökben helyenként gyakori terjőke kígyószisz (Echium vulgare) is szerepet kaphat nyári méhlegelőként, mivel kellő magasságban kaszálva egy hosszabb, legalább egy hónapos kaszálási fordulót hagyva kitűnően újul és oldalhajtásai is gazdagon, meglehetősen sokáig virágoznak. Igazság szerint még sokáig lehetne folytatni az alkalmas növények felsorolását. Ha megnézzük őket, akkor láthatjuk, hogy mindegyikük eléggé gyakori, naponta akár több százszor is találkozhatunk velük. Csak éppen nem, vagy csak alig vesszük észre őket.

Ugyanakkor ezek a sokszor gyomnövénynek csúfolt, szerény kis növények döntő jelentőségűek a vadon élő beporzó szervezetek populációinak fenntartásában. Alapvető érdekünk, hogy segítsük ezeket a rovarokat, amelyhez viszont a sok gyakori, „lesajnált” kis növény életfeltételeinek és térnyerésének javításán át vezet az út.

Szerencsére a józanul és megfontoltan gazdálkodó termelők egyre nagyobb hányada ismeri fel azt a logikai láncolatot, hogy a nyáron is virágzó sorközök több természetes beporzó szervezetet eredményeznek (más előnyök mellett), amely biztosítja, hogy a háziméhek beporzó szerepét egyre inkább átvevő vad beporzó rovarfauna teljesíthesse szerepét.

Ugyanakkor e gazdálkodóknak sem kell „feltalálniuk ismételten a spanyolviaszt”. Mind az ÖMKi, mind pedig a fontosabb nemzetközi nemesítői műhelyek kifejlesztettek már korábban több olyan, a sorközök növényállományának virágzó elemekkel való feldúsítását célzó vetőmag-keverékeket, amelyek egyre több helyen bizonyítják hazánkban is, hogy ez a folyamat sikeres és továbbfejlesztésre is érdemes. Az általunk sokszor észre sem vett, „semmi kis növények” helyesen alkalmazva képesek lehetnek betölteni a háziméh populáció visszaesése nyomán kieső beporzó kapacitást.