Védekezés a szántóföldi kultúrák fiatalkori kártevői ellen (barkók, csipkéző bogarak, földibolhák)

Az „áprilisi tél” elmúltával a gyorsan melegedő időjárás hatására a különböző szántóföldi kultúrák vetése folytatódik és megkezdődik az elvetett magok kelése is. Egyáltalán nem könnyű időszak ez a gazdálkodók számára. A kelésben levő, fiatal növények meglehetősen igényesek. Szükségük van a nekik megfelelő hőmérsékletre, valamint kellő mennyiségű vízre is, hogy minél gyorsabban túljuthassanak a számukra meglehetősen veszélyes csíranövény időszakon. Ebben az időszakban a fiatal növénynek gőzerővel kell fejleszteni vegetatív szerveit. Ugyanakkor ebben az időszakban bármilyen kár éri is, az a kis mérete miatt sokkal nagyobb mértékben képes visszavetni a növekedését, fejlődését, mintha később, már jóval fejlettebb korában érte volna.  

A fiatal, kelő félben levő növényekre nagyon sok olyan rágó szájszervű kártevő feni a fogát, azaz a rágóit, amelyek akár a teljes állomány elpusztítására is képesek. A károsítók egyik veszedelmes csoportját a különböző ormányos bogarak alkotják. Kártételük sokszor csak akkor látszik, amikor már elméletileg ki kellett volna kelnie az elvetett növénynek, de semmit sem látunk a felszínen. Gondos szemlézés esetén azért szembe tűnik, hogy voltak ott csíranövények, csak valamilyen kártevő a föld színéig lerágta őket. Esetenként a kártevőkkel is találkozhatunk, bár szinte mindegyiküknek eléggé jó rejtő színe is van, így meglátni sem olyan könnyű őket.   

A legalattomosabb pusztításra a nálunk szerencsére eléggé ritka, kétéves fejlődésű fekete barkó (Psalidium maxillosum) képes. Ez a fekete színű, nagytestű ormányos bogár eleve fénykerülő, így nappal a rögök között tanyázik, de akkor is táplálkozik. Sokszor már a talaj szintje alatt elpusztítja a kelésben levő növényeket. Ha megtaláljuk, óvatosan fogjuk meg, mert harap! (Korábbi magyar neve: Harapós bogár!). A hasonló méretű, szintén szélsőségesen polifág hegyesfarú barkó (Tanymecus palliatus) és közeli rokona, a kukoricát kedvelő kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) már fényes nappal is szívesen károsítanak. Különösen igaz ez a melegkedvelő kukoricabarkóra. Szintén polifágok a különböző Cleonus fajok, így a lisztes répabarkó (Cleonus punctiventris), valamint rokon fajai, mint pl. az ország középső régióiban igen gyakori tigrisbarkó (Cleonus tigrinus). A répa és a Chenopodiaceae családba tartozó gyomok mellett szinte minden kétszikű növényen szívesen táplálkoznak.  

Ezek a nagytestű ormányosok már kis egyedszám esetén is képesek akár egész táblarészeken maradéktalanul megsemmisíteni a veteményt. Ugyanakkor nem csak ilyen nagy bogarak okozhatnak problémát. A borsót fiatal korban sokszor támadják meg apró, jól repülő, hosszanti sávos, barázdás mintázatú ormányos bogarak, a csipkéző barkók. Ezek a kb. fél cm nagyságú kis kártevők csak apró félkör alakú foltokat rágnak ki a borsó levelének széléből, de ha sokan vannak, és/vagy a borsó lassan tud csak növekedni, akkor akár teljes lombveszteséget is okozhatnak. Esetükben nem a kártevő mérete, hanem nagy száma okozza a nagyobb problémát. Még szerencse, hogy ezek a károsítók (Sitona fajok) oligofágok, azaz csak pillangós virágú növényeken táplálkoznak.  

Az ennél kisebb méretű károsítók is veszélyesek lehetnek! A tavasszal vetett keresztes virágú kultúrákra (tavaszi repce, mustár, káposztafélék, retek stb.) a keresztesvirágúak földibolhái, vagy más néven a káposztabolhák jelentenek nagy veszélyt. Ezek az apró, 1-2 mm-es, fémes fekete, vagy hosszában csíkos hátú, melegben jól repülő bogarak szintén képesek egész táblarészeken megsemmisíteni a növényzetet. Nevüket arról kapták, hogy megzavarva őket képesek hatalmasakat ugrani. Évente három nemzedékük van és rendszerint a legutolsó, őszi a legnépesebb. Viszont olyan helyeken, ahol nagy tömegben teleltek át, a tavasz folyamán a hatalmas mennyiségű éhes imágó nagy veszélyt jelenthet a közelben levő keresztesvirágú kultúrák fiatal állományaira.  

A borsó esetében az ormányosok, csipkéző barkók mellett még a sokszor nagyon korán megjelenő zöldborsó levéltetűre (Acyrtosiphon pisum) is figyelni kell. Ez a faj nem alkot kolóniákat és tavasszal már az első nemzedékben képez szárnyas alakokat, amelyek már 5-7 cm-es korban is betelepülhetnek a borsóba. Mivel sohasem jelenik meg nagy tömegben, ráadásul jó a rejtőszíne, így nehéz észrevenni. Szívogatása nyomán viszont a bimbók, virágok, fiatal hüvelyek elrúgása következik be, amellyel tetemes termésveszteséget okozhat.   

A fiatalkori rágó kártevők (barkók, csipkéző bogarak, földibolhák) ellen még konvencionális termesztési környezetben is igen nehéz a kémiai védekezés és csak nagyon durva, emberre és a környezetre rendkívül veszélyes készítmények használata lehet eredményes. Ilyen készítményeknek biotermesztés során semmi keresnivalójuk sincs, még a megvédendő tábla közelében sem!  

Akár kevés, de nagytestű és nagy étvágyú, akár apró, ám igen sok, szintén jó étvággyal megáldott károsító veszélyeztetné is a növényeket, mindenképpen előnyös, ha a veszélyben levő növények minél gyorsabban túljutnak a számukra veszélyes csíranövény fázison. Azaz „kinőnek a kártevő foga alól”. Ez aszályos tavasz esetén egy jó kelesztő öntözéssel is megoldható. Nyilván lesz valamekkora kár így is, de nagyságrenddel kisebb, mint ha a növekedésben megállt növényzet szenvedné el a kártevők táplálkozását.  

Érdemes figyelni a „káros szomszédság” elkerülésére is. Gondozatlan repcetarlók, árvakelések, előző évi káposztafélék tarlóinak környezetében alapos okkal számíthatunk a keresztesvirágúak földibolháinak erős tavaszi kártételére. Ezért ilyen helyre ne nagyon tegyünk keresztesvirágú állományokat. Szintén kerülendő a tavaszi lucerna telepítés és a borsó vetés az előző évben megszüntetett évelő pillangósok közvetlen szomszédságában. Itt az évelő pillangósokban felszaporodott hamvas vincellérbogár (Otiorhynchus ligustici) várható támadása teszi kockázatossá szinte bármilyen pillangós tavaszi vetését. Mivel ezek a bogarak nem tudnak repülni, gyalogosan közelítik meg a friss vetéseket. Károsításuk éppen ezért mindig frontvonalban történik az évelő pillangós tábla irányából.   

Ilyen esetekben úgy segíthetjük a táblák környezetében élő hasznos predátorokat, élükön a különböző, szántóföldön gyakori madarakkal, hogy a megvédendő tábla szélén nem túl mély, de nagyon meredek oldalú árkot húzunk. Ez hatékonyan lelassítja a bevándorlást és a barázda alján az onnan kijutni igyekvő bogarak nem tudnak elbújni a rájuk vadászó fogoly, fácán, pacsirta, vagy akár a zsákmányát a bokrok tüskéire feltűző gébicsek elől. Egy jól működő, nagyjából egyensúlyban levő, predátor szervezetekben gazdag környezetű agrár ökoszisztémában egy olyan gyorsan megjelenő, lassan mozgó, relatíve nagy darab állati fehérjeforrás, mint a vincellér bogarak tömkelege hamar a jelen levő ragadozók étlapján végzi.  

Kémiai védekezésre a tavasszal támadó fiatalkori károsítók ellen bio termesztésben gyakorlatilag nincs vagy alig van lehetőség. A borsót veszélyeztető zöldborsó-levéltetű esetében a védekezés sikere mindenképpen a helyes időzítésen múlik. Fontos, hogy időben észrevegyük a kártevő jelenlétét. A tetveket szinte magányos életmódjuk és kiváló rejtőszínük miatt legkönnyebben úgy találhatjuk meg, ha egy fehér lapra vagy tányérra rázzuk le őket. 

A legelső szárnyatlan egyedek (jó esetben még lárvák) észlelése esetén célszerű védekezni. Erre a célra bio termesztésben is látszólag sok készítmény használható fel. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis zöldborsó-levéltetű, barkó és ormányos ellen nincs konkrét, bioban engedélyezett készítmény. A kérdés megoldható, ha az egyébként kórokozók elleni rezes vagy kénes kezeléseket olajat is tartalmazó (pl. VEGASOL R) vagy hozzáadott olajtartalmú adjuvánssal (WETCIT) végezzük. A levéltetvek esetében az egyes kártevők könnyedén elpusztíthatóak, veszélyességük a hatalmas egyedszámban és a gyors szaporodásban rejlik.