Levéltetvek elleni védekezés öko szántóföldi kultúrákban

Bár májusban még messze nincs itt a nyár, de az időjárás egyre melegebb és a különböző vad és termesztett növények lombozata egyre nagyobb lesz. A hirtelen megnövekvő tápanyagmennyiséget a természetben jelen levő különböző fitofág rovarok, így a levéltetvek is felismerik és mohón kezdenek táplálkozásba a friss növényi részeken.

Levéltetvek igazság szerint szinte minden növényen előfordulhatnak. Egy részük gazdanövény váltó faj, tehát a telet egy telelő pete alakjában egy fásszárú gazdanövényen vészeli át és itt is alakítja ki első nemzedékeit. Az ott kialakuló és lassan túlnépesedő kolóniákban pont a túlnépesedés és a miatta kialakuló folyamatos érintési ingerek hatására képződnek szárnyas alakok, amelyek már valamilyen lágyszárú növény fajra települnek át. Ilyen károsító pl. a hírhedt vírusvektor zöld őszibarack levéltetű (Myzus persicae) is. Az ilyen levéltetű fajok a téli, fásszárú gazdanövényről történő kirajzás után azt a fásszárút már nem tekintik gazdanövénynek, kizárólag néhány lágyszárú növényen tudják fejlődésüket tovább folytatni. A fekete cseresznye levéltetű (Myzus cerasi) is ilyen faj. Ha sikerül fejlődő kolóniáit kellő időben korlátozni, úgy nyugodtak lehetünk, hiszen a szomszéd fákon akár tízezrével található tetvek képtelenek lesznek a már mentesített fákat az ősz beállta előtt ismételten megfertőzni. 

Nem minden faj választja ezt a gazdanövény váltó életmódot. A fásszárú tápnövényeken élők között is vannak olyan fajok, mint pl. a zöld alma levéltetű (Aphis pomi), amelyek valamennyi generációja csak az adott fásszárú tápnövényen, jelen esetben az almán él. Fásszárú kultúráinkon több ilyen faj is él, pl. egresen, ribizlin a levélpirosító ribizke levéltetű (Cryptomyzus ribis), vagy a hajtászsugorító köszméte levéltetű (Doralis grossulariae) is. A lágyszárú növényeken is élnek helyben maradó, azaz nem gazdanövény váltó fajok. A viaszos kolóniáiról híres káposzta levéltetű (Brevicoryne brassicae), vagy a zöldborsó levéltetű (Acyrtosiphon pisum) is ilyen fajok. 

A szántóföldi kultúrák jelentős részét inkább gazdanövény váltó fajok támadják és károsítják. A már említett zöld őszibarack levéltetű gyakorlatilag valamennyi kétszikű kultúrát képes táplálékul választani. Kedvence persze mindegyik fajnak van, így ennek a hírhedt vírusvektornak a burgonya és rokonai a kedvenc nyári tápnövénye.  

A napraforgót gyakran már korai csillagbimbós állapotban megtámadja a sárga színű, apró sárga szilva levéltetű (Brachycaudus helichrysi), amelyet később a nyári tápnövények tekintetében rendkívül polifág fekete répa levéltetű (Aphis fabae) szokott követni. A kukoricán igen gyakran a zelnicemeggyről (Prunus padus) átmigráló, fekete színű zelnicemeggy levéltetű alakít ki óriási kolóniákat. Kalászos gabonáinkon is megtalálható ez a faj más gazdanövény váltó fajok (Macrosiphum avenae, Metopolophium dirhodum), továbbá egygazdás fajok (Scizaphis graminum) mellett.  

A levéltetvek mindegyike szúró – szívó szájszervvel rendelkezik, így a testük felépítéséhez szükséges valamennyi anyagot a növényekben keringő nedvekből szerzik be. Mivel a növényi nedvekben levő ezernyi, egyébként sok esetben szükségtelen anyag mellett a test fehérjéik kialakításához szükséges nitrogént a szabad aminosavak és oligopeptidek formájában veszik fel, ott táplálkoznak, ahol ezek az anyagok a növényekben a leggyakoribbak. Ezért találni a levéltetű kolóniákat mindig a friss, fejlődő, fiatal növényi részeken. A szűk keresztmetszetet nyújtó anyagok kiszűrése után a felesleges anyagokat (víz, oligoszacharidok) kiürítik. Ez a meglehetősen pazarló táplálkozási mód vezet sok esetben az elsődleges kártételhez, a súlyosan kolonizált fiatal növényi részek elhalásához. Másodlagosan is káros ez a „minden felesleges anyagot kiürítő” technika, hiszen a szénhidrátokban, cukrokban eleinte szegény oldat a melegben besűrűsödik és a szénhidrátok egyfajta cukormáz képében borítják be a növény felületét. Ezen nagyon hamar megtelepszik a korompenész is. Jelenléte, akárcsak a levéltetveké, súlyos esztétikai hiba, amely mind zöldség és gyümölcsök, mind pedig dísznövények esetében a megtermelt árut eladhatatlanná teheti. 

Az elsődleges (víz és tápanyag elvonás) kártétel mellett, a levéltetvek egy sor közvetett kárért is felelőssé tehetőek. Sok fajuk hírhedt vírus vektor, így a növényi vírusok átvitelével hatalmas károkat okozhatnak. A kalászosok levéltetvei a felelősek az egyre gyakrabban fellépő árpa sárga törpülés vírus okozta károknak. A burgonya leromlását okozó sokféle vírus átviteléért döntően a zöld őszibarack levéltetű (Myzus persicae) tehető felelőssé. 

A szántóföldi növénytermesztés során rengeteg állati károsító veszélyeztetheti a termesztés sikerességét és gazdaságosságát konvencionális és biotermesztési környezetben egyaránt. Sajnálatos módon a konvencionális termesztésben hazánkban még szinte kizárólagosan a kémiai védekezésre támaszkodva igyekeznek elhárítani a kártevők okozta problémát. Mind ezt annak ellenére teszik a gazdálkodók, hogy az integrált növényvédelem elemeinek alkalmazása már évek óta jogszabályban rögzített kötelezettségük. 

A biotermesztés során az integrált növényvédelem valamennyi lehetséges eszközét igyekezni kell felhasználni annak érdekében, hogy a kártevők populációját a gazdasági kártételi küszöbérték alatt lehessen tartani. Az agrotechnikai, műszaki és genetikai védekezési eszközök mellett merő botorság lenne, ha nem támaszkodnánk a fellépő kártevők természetes ellenségeire. Ha kellő mennyiségben vannak jelen a bioszántóföldi területeken, akkor egymagukban képesek lehetnek visszaszorítani egyes károsítók felszaporodását. 

A természetben „rendelkezésre álló” hasznos élő szervezetek az apró fürkészdarazsaktól kezdve a nagytestű ragadozókig (ölyvek, baglyok, menyét, nyest, stb. ) az esetek döntő hányadában akkor tudnak eredményesen és gyorsan fellépni a kártevők ellen, ha a táblák környezetében más, alternatív táplálékforrásokon folyamatosan jelen vannak, már felduzzasztották populációikat, és nem csak a szántóföldi kultúrán felszaporodó szervezetre tudnak támaszkodni. Így a polifág predátorok és parazitoidok azok, amelyekre egy biogazdálkodó számíthat. Predátorok (ragadozók) azok a szervezetek, amelyek a zsákmányállatot elfogják, megölik és elfogyasztják. A parazitoidok a lárvafejlődés során használják a gazdaszervezet testét táplálékforrásként, és végülis a gazdaszervezet pusztulását okozzák. Nézzünk néhány gyakorlati példát a hasznos élő szervezetek felhasználására és lehetséges védelmére.

A levéltetvek alakjában az agrár ökoszisztémákban a tavasz végén – nyár elején megjelenő hatalmas mennyiségű, könnyen levadászható és elfogyasztható állati fehérje értelemszerűen a belőlük táplálkozó ragadozók figyelmét is felkelti.  Nagyon sok rovarfaj (katicabogarak, zengőlegyek, fátyolkák, ragadozó poloskák, fürkészdarazsak) tekinti tápláléknak a levéltetveket és járul a levéltetű kolóniák alakjában megtestesülő „terített asztalhoz”. A ragadozó és parazita rovarok jelenléte egyrészt intő jelzés a gazdáknak, hogy a földjeiken megnövekedett a levéltetvek mennyisége. Másrészt e rovarok tevékenysége rendkívül hasznos, hiszen közvetlenül apasztják a levéltetvek populációját. E tekintetben fontos tudni, hogy az egyes ragadozó fajok más és más szituációban, más levéltetű mennyiség esetében kapcsolódnak be a tetvek populációjának szabályozásába.

Az egyik leggyakoribb és legfontosabb levéltetű pusztító rovarcsoport a katicabogarak. Évente több nemzedéket nevelnek, imágó alakban telelnek át és mind a lárva, mind pedig az imágó aktív ragadozó. E tekintetben az invazív harlekin katica is (Harmonia axyridis) hasznos szervezetnek bizonyul. A katicabogaraknak sok esetben nincs szükségük nagy levéltetű kolóniákra a peterakáshoz és a táplálkozáshoz. Ez igen nagy előny a termesztők számára is, hiszen az aktívan mozgó katicabogár imágók, majd később a lárváik aktívan keresik a táplálékukat és ez által könnyedén megtalálhatják a még kisebb kolónia kezdeményeket, vagy a magányos egyedeket is.

Fontos levéltetű pusztító csoport a zengőlegyeké. Ezek a meglehetősen gyakori legyek könnyedén felismerhetőek arról, hogy a szárnyaikat gyorsan rebegtetve képesek egy helyben lebegni a levegőben. Fajtól függően évente egy, de akár négy nemzedékük is lehet. Az imágók jelentős része jól repül. A kifejlett legyek viráglátogatók, míg lárváik aktív levéltetű pusztítók. Ugyanakkor néhány fajuk a peterakás tekintetében meglehetősen finnyás és csak igen nagy levéltetű kolóniákra hajlandó petéket rakni. A zengőlegyek imágóinak viráglátogató tevékenysége egyrészt felértékeli őket, mint alternatív beporzó szervezeteket, másrészt rendkívüli módon hangsúlyozza a virágos növények jelenlétének fontosságát a mezőgazdasági táblák környezetében. Kiválóan repülő, nagyon jól migráló fajok, sokszor elsőként észlelik egy feltörekvő levéltetű populáció jelenlétét.

Ugyanakkor egyes zengőlégy fajok sokszor csak hatalmas, több száz egyedből álló kolóniákat tekintenek alkalmasnak arra, hogy oda petéket rakjanak le. E tekintetben gondot okozhat az, hogy vannak olyan fajok, mint pl. a zöldborsó levéltetű, amely nem képez kolóniákat. Viszont a tápnövény szárai és levelei alkotta növényi masszában az egyes levéltetvek alapvetően nincsenek messze egymástól, így sok esetben egy közepesen erős fertőzés esetén a levéltetű populáció méretére egyébként nagyon kényes zengőlégy fajok is úgy tekintenek a területre, mint ha egyetlen hatalmas, de laza kolónia lenne.

A különböző fátyolkák szintén nagy levéltetű pusztítók. Kiváló rejtő színük miatt nehéz észrevenni őket a növényeken. Hosszú nyélen ülő tojásaikat a már nagyobb levéltetű kolóniák közelében rakják le. Ugyanakkor az áttelelt imágók a magányos levéltetveket is hatékonyan levadásszák. Mind a lárvák, mind pedig a kifejlett fátyolkák ragadozó életmódúak. 

Ne feledkezzünk meg a ragadozó rovarok mellett a parazitoid fajokról sem. Meglehetősen sok fürkészdarázs faj él hazánkban is a szabadban, de biológiai védekezés céljára (zárt termesztő berendezésekben) az Aphidius colemani fürkész faj hazánkban is beszerezhető és alkalmazható. E picike rovarok szintén polifágok és a lárva kifejlődéséhez használják fel a levéltetvek testét. A fürkész egyenként belehelyezi petéjét a levéltetűbe, majd a kikelő lárva belülről felfalja azt. Közben a levéltetű vastag kutikulájú, felfúvódott múmiává alakul át. Ezeket a levéltetű kolóniákban könnyedén fel lehet ismerni, akár szántóföldi akár kertészeti kultúrákon. 

Segítőkész rovarok elméletileg vannak tehát bőségesen. Mit tegyünk, hogy hasznos tevékenységüket segítsük? Először is ne pusztítsuk őket! Az előrejelzési céllal kihelyezett színcsapdák, sárga ragasztós lapok ezeket a hasznos rovarokat is megfogják és elpusztítják. A sárga lapok szelektivitása gyakorlatilag nulla. Akár véletlenül kint felejtve ezeket igen sok hasznos rovart pusztíthatunk el. Lehetőleg olyan környezetet alakítsunk ki a tábláink mellett, amelynek faji összetétele minél tarkább és lehetőleg még a nyár közepén is legyen köztük olyan virágos növény, amely nektár forrásként minden rovarfaj számára elérhető. Erre a célra pl. egyes pillangós fajok a beporzási szelektivitásuk miatt nem alkalmasak. Lehetőleg minél kisebb táblákat alakítsunk ki (nyilvánvalóan a gépi művelést is figyelembe vevő ésszerű mértékben), hogy a környezet minél nagyobb hatással lehessen a tábla életére. Ha a biotermesztésben (is) engedélyezett, levéltetvek ellen hatékony készítményeket használnánk, úgy azt minél hamarabb, még a levéltetvek felszaporodásának elején alkalmazzuk. Kárt okozni ekkor még jó eséllyel nem lesz idejük, ráadásul a levéltetvekre épülő predátor és parazitoid szervezetek ekkor lehet, hogy még csak elenyésző mennyiségben lesznek jelen. Természetes ellenségektől hemzsegő levéltetű kolóniákat ne kezeljünk! Bízzunk a segítőinkben. 

A biotermesztés során értelemszerűen minél inkább támaszkodni kell a szabadban élő hasznos rovarok nyújtotta „ingyen” segítségre. Mivel igen sok predátor faj viráglátogató, így a táblák környezetében, vagy akár a táblákon, ültetvényeken belül kialakított, folyamatosan virágzó felületek nem csak a pollinátorok (természetes megporzók) számára nyújtanak hatalmas előnyöket, hanem a hasznos predátor és parazita rovarok számára is.

A biotermesztés során nem lehet törekedni arra, hogy a különböző kultúrákban károsító levéltetvek populációit az utolsó egyedig elpusztítsuk. Itt más védekezési küszöbértékek mentén kell a védekezést kialakítani, ha egyáltalán szükség van védekezésre. A levéltetvek tömegszaporodása ugyanis egy viszonylag rövid ideig tartó folyamat a növények életében. Ha nem történt durva felszaporodás és a meteorológiai előrejelzés durva hőséget, légköri aszályt jósol, akkor felesleges a védekezés mikéntjén töprengeni, hiszen a levéltetvek közismerten nem tűrik a nagy meleget és az alacsony páratartalmat. A nagy viaszképzésről elhíresült fajok kivételével ilyenkor egyszerűen nem tudnak annyi nedvet kiszívni a növényből, mint amennyit a rendkívül vékony kutikulájukon át elpárologtatnak. 

Akkor sem célszerű a védekezésre fókuszálni, ha a levéltetű kolóniákban már rengeteg a szárnyas egyed, vagy a természetes ellenségek nagy számban vannak jelen a területen. Jó eséllyel ekkor már a populáció amúgy is a végét járja. Pár napos előnyért ne romboljuk a természet rendjét növényvédőszeres beavatkozással. 

Ha viszont még időben észleljük a levéltetvek felszaporodását és sem abiotikus, sem biotikus segítségben nem bízhatunk, akkor szükséges lehet a növényvédő készítmények alkalmazása. A levéltetvek veszélyessége hatalmas egyedszámukban rejlik, de az egyes egyedek rendkívül könnyen elpusztíthatóak. Sokszor elegendő az ökotermelésben hagyományosan használt csalánlé használata, amely pár évvel ezelőtt felkerült az úgynevezett egyszerű anyagok listájára, pontosan meghatározott felhasználási feltételekkel. 

Erősebb fertőzés esetén – vagy ha a csalánlé elkészítése az üzem jellege miatt nem lehetséges – olaj alapú termékek használhatók. Az olaj - bármilyen olajos termék – hatásmechanizmusa alapjában véve fizikai hatás, ha az olaj a tojás állapotban fedi be a rovart, a fejlődő embrió halálát okozza, ha a lárva vagy a kifejlett alakot éri az olaj, akkor a légzőnyílásokba jutva a kezelés végső soron az állat pusztulásához vezet. Vannak olyan olajok (kiemelendő a narancsolaj), amelyek különösen hatékonyak e tekintetben. Vannak olyan olajok, amely a fizikai hatáson túl a rovarok táplálkozását, szaporodását is lassítják, gátolják, (pl. a neem olaj). A legtöbb kertészeti kultúrában engedélyezett az azadirachtin hatóanyagú Neem Azal használata is. Minden levéltetű fertőzés esetén a védekezésnél célszerű ügyelni arra, hogy a védekezést még azelőtt végezzük el, hogy a levéltetvek elbújnának a torzuló, bepödrődő levelek, vagy káposztafélék esetén a bezáródó káposztafejet alkotó levelek közé.  

Hatékonyak a levéltetvek ellen az olajos készítmények, de eredményes lehet olajos adjuváns (pl. Wetcit) használata, ha egyébként más kártevő, kórokozó ellen amúgy is védekeznek, pl.  bármely - ökotermesztésben engedélyezett - készítmény mellett. Az olajos készítmények használata során is figyelembe kell venni, hogy ezek teljesen kontakt hatású szerek, így az olyan fajok ellen, amelyek gubacsok, torzulások védelmében, elbújva károsítanak, még a növényi deformációk kialakulása előtt hajtsuk végre a védekezést. 

Használható szükséghelyzeti engedély alapján a kontakt hatású Pyregard, amely természetes piretrint tartalmaz. Kiváló repellens hatású készítmény, viszont nem fénystabil, így hatástartama napfénytől nem védett felületeken csak néhány nap. Ennek köszönhetően viszont nagyon hamar regenerálódik a természetes ellenségek populációja.