A biotermesztés során a növénytermesztéssel foglalkozó gazdák a különböző kártevők, kórokozók egész seregével kell, hogy találkozzanak és valamilyen módon meg kell akadályozniuk azt, hogy ezek a károsítók közvetlen, vagy közvetett módon számottevő kárt okozzanak a megtermelt növényi produktumokban. Ezen károsítók java része már régóta ismert, ugyanakkor a klimatikus környezet változása miatt egyre inkább változik az egyes károsítók jelentősége és régről ismert kártevők a korábban megszokottaktól eltérő megjelenésükkel, kártételükkel komoly gazdasági kártételeket is okozhatnak.
Takácsatka kártétel napraforgón
A kétfoltos takácsatka (Tetranychus urticae) régóta ismert polifág károsító, amely eddig sokkal inkább egyes kertészeti kultúrákban (bab, uborka, paprika) okozott nagymértékű kártételéről volt ismert. Nyilvánvalóan a szántóföldi kultúrákat is károsította korábban is, de ennek drasztikussá válása, nagy felületen termesztett kultúrákon való látványos megjelenése az elmúlt 4-6 évben vált gyakorivá és sok esetben védekezési kényszert kiváltó okká. A szántóföldi kultúrák közül ez a kártevő az utóbbi években leginkább a konvencionális és bio kukoricán,napraforgón és szóján jelent meg és okozott helyenként súlyos károkat. Hozzájárul a terjedéséhez az is, hogy a konvencionális területeken használt rovarölőszerek nemcsak a célszervezeteket, hanem a rovarok közé tartozó hasznos szervezeteket is ritkítják, ellenben nincs hatásuk a pókszabású atkákra.
A takácsatkák kártételének tünetei leginkább a nagy mennyiségű szívogatás által kialakult levél elszíneződések formájában ismerhetőek fel. A kukorica esetében ez inkább fakó, ezüstös elszíneződés, míg a napraforgónál ez eleinte sárgulás, később barnás foltok formájában ismerhető fel. A kártevők döntően a levelek fonákán helyezkednek el, ott károsítanak, igen gyakran a főbb erek közelében. Gyakran készítenek lehelet finom szövedéket is, melyben a szálló por, kosz is megtapadhat. Ettől és a sok szívogatástól a levelek koszosnak, reális koruknál öregebbnek tűnnek. Igazság szerint élettanilag öregebbek is és ez a tény a fotoszintetikus aktivitásukon, illetve közvetve a termésen is megmutatkozik.
Maguk a levéltünetek önmagukban nem lennének veszélyesek, hiszen sem a kukoricát, sem pedig a napraforgót nem dísznövénynek termesztjük. Ugyanakkor a szívogatás nyomán kialakuló nagy víz és tápanyag veszteség súlyos, több mázsás termésveszteséget (szója esetén a fehérjetartalom csökkenését) is elérhet hektáronként. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kétfoltos takácsatkák egyedszáma pont nyáron éri el éves maximumát, amikor a nyári hőségben a növények egyébként is fokozottan párologtatnak, tovább fokozva a szárazság és a hőség okozta stresszt.
Súlyos takácsatka kártétel kukoricán
A kétfoltos takácsatka elleni védekezés alapja a szántóföldi területek folyamatos és hatékony gyomszabályozása. Mivel ez a károsító nagyon polifág, így igen sokféle gyomon is megél. Ugyanakkor első számú kedvence az apró szulák (Convolvulus arvensis). Ennek az évelő gyomnak a hatékony és szisztematikus, évről évre történő visszaszorítása jó eséllyel visszafogja a kétfoltos takácsatka populációját is. Fontos, hogy a szulák eltávolítását minél korábban kezdjük meg. Ha a takácsatkák egy–két nemzedéket már felneveltek rajta, akkor a kései gyom ritkítással csak egy, már megnövekedett atka populációt szabadíthatunk rá a kultúrnövényeinkre.
Az apró szulák jelenléte egyébként sem kívánatos egyetlen szántóföldi kultúrában sem. Ez a nehezen irtható, évelő gyom a víz és tápanyag konkurencia mellett a burgonyaféléken egyes években nagy károkat okozó sztolbur fitoplazma gazdanövénye is. Ez a kórokozó a szulák gyökértarackjában telel át és a fertőzött növényeken táplálkozó kabócák viszik tovább más növényekre. Bár klasszikus tünetei és a fellépés gyakorisága egyértelműen a paprika és paradicsom számára jelent veszélyt, de a sztolbur képes időnként megfertőzni a kukoricát is. A beteg tövek levelei elvörösödnek és az ilyen „skarlátos kukorica” egyedek termése is messze elmarad az egészséges növényekétől.
Biotermesztésben a takácsatkák elleni védekezés során nagyban számíthatunk a takácsatkák természetes ellenségeire. Az apró, fekete atkászböde (Stethorus punctillum), illetve a különböző ragadozó atkák kellő méretű populációval hatékonyan fékezhetik a kétfoltos takácsatkák felszaporodását. A takácsatkák további természetes ellenségei az atkásztripsz, ragadozó poloskák és ragadozó atkák. Éppen ezért fontos, hogy a biotermőterületek szomszédságában olyan magas biológiai diverzitású szegélyek legyenek, ahol a hasznos szervezetek (természetes megporzók, ragadozók, parazitoidok) mellett a takácsatkák természetes ellenségeinek is mindig legyen alternatív táplálékuk. Szintén fontos, hogy az egyéb károsítók és kórokozók elleni védekezés során lehetőleg még a biotermesztésben egyébként engedélyezett kémiai készítményeket se használjuk! Ezek a hasznos szervezetek szélsőségesen érzékenyek szinte mindenféle peszticidre, így pl. egy esetleges gyapottok bagolylepke hernyó elleni védekezéssel könnyedén kipusztíthatjuk őket.
