A fuzáriózis elleni védekezés ökológiai gazdálkodásban

A kalászos gabonákat a bio és a konvencionális termesztési környezetben is rengeteg betegség képes megtámadni. A lombozatot megfertőző kórokozók mellett – sajnos – vannak olyan betegségek is, amelyek a kalászt, illetve a termést adó gabonaszemeket betegítik meg. Ezen betegségek közül a kalászfuzariózis az, amely messze a legnagyobb problémát okozza.

A hazai kalászos gabona termesztés egyik legnagyobb, növénykórtani eredetű kockázati tényezője a termés fuzáriumos megfertőződése és ennek következtében mikotoxinokkal történő szennyeződése. A fuzariózist okozó kórokozók gyakorlatilag mindig és mindenhol jelen vannak, annyira gyakoriak. Éppen ezért a fertőzéshez szükséges három tényező (fertőzőanyag jelenléte, fogékony kultúrnövény, megfelelő környezeti feltételek) közül az első gyakorlatilag a fagyos, téli hónapok kivételével mindig rendelkezésre áll. Ahhoz, hogy akár járványos mértékű fertőzés alakulhasson ki, a másik két tényezőnek is teljesülnie kell. A Fusarium fajok fellépésére így igen jó eséllyel minden évben számítani kell. Ez mind a konvencionális, mind pedig a biotermesztés feltételrendszerében gazdálkodók esetében igaz.

A kalászosok fuzariózisa alapvetően minőségi károsítás, bár egyes gabonák esetében, illetve egyes betakarítási technológiák alkalmazása során vannak akár egészen durva mértékű mennyiségi kártételek is.

A gond a különböző Fusarium fajok jelenlétével az, hogy képesek különböző méreganyagokat, mikotoxinokat a növénybe juttatni. Igazság szerint ezek a toxinok a fertőzés környezetében a növényi szövet elhalását hivatottak előidézni (erre a kórokozónak szüksége is van, hiszen nekrotróf életmódú), de melegvérű állatokra és az emberre is rendkívül mérgezőek. Gyakorlatilag valamennyi, a gabonáinkra veszélyes Fusarium faj termel mikotoxinokat, amelyek rendkívül mérgezőek. Ráadásul ezek a toxinok meglehetősen stabil molekulák, így sok élelmiszeripari, konyhai eljárást képesek átvészelni és megjelenni az asztalunkra kerülő ételben is.

A fuzariózis során kialakuló toxinok okozta veszély miatt az egyik mikotoxin, a deoxynivalenol (gyakori rövidítése: DON) esetében az Európai Unió területén kötelező határértékek vannak előírva (kenyérbúza esetén 1.250, durum búza és kukorica esetében 1.750 mikrogramm/kilogramm), már 2006 óta.

Maga a DON toxin egyébként messze nem a legveszélyesebb a Fusarium fajok toxin-repertoárjából. A szintén általuk termelt zearalenon esetében ezek az értékek kalászosok esetében 100, míg kukorica esetében 350 mikrogramm/kilogramm. Az ezen határértéket meghaladó gabonatételek sem kereskedelmi forgalomba nem hozhatók, sem egyéb módon emberi fogyasztásra, állati takarmányozásra nem használhatóak fel.

Egyes kalászos gabonák esetében a szemek fertőződése után olyan hevességgel megy végbe a gomba pusztítása a szem belsejében, hogy az teljesen elhal, léha lesz. Ilyen pl. a rozs, de az őszi árpa is, bár ez utóbbi csak ritkán fertőződik. Ilyen esetben a betakarításkor a fertőzött szemek elvesznek a tisztítás során, tehát nem kerülnek bele alap esetben az értékesítésre váró vagy felhasználandó gabonatételekbe.

A többi kalászos gabona, de főleg a búza esetében sok termelő erőteljes tisztításnak, szelelésnek veti alá a learatott terményt. Ekkor az összes könnyebb, kisebb szem kitisztításra kerül, köztük a Fusarium fajokkal fertőzött szemek döntő hányada is. Ekkor a minőségi kárt, amely nagy valószínűséggel ellehetetlenítette volna a gabona értékesítését, mennyiségi kártétellé alakítják át. A dolog működik, de sok esetben igen durva, a tonna/ha nagyságrendet elérő veszteséget is jelenthet.

A fuzáriózis kialakulásához, mint bármely más kórokozó sikeres fertőzésének megtörténtéhez alapvetően három tényező együttes megléte szükséges: fertőzőanyag jelenléte, fogékony kultúrnövény, megfelelő környezeti feltételek. Bármelyik hiányzik, a kórokozó nem tud hatékonyan fertőzni és a kultúrnövény megmenekül a fertőzéstől.

Ahhoz, hogy egyáltalán létrejöhessen valamilyen mértékű fertőzés, ahhoz mindenképpen jelen kell lennie a kórokozónak, mégpedig fertőzésre képes állapotban. A hazai gabona termesztés rákfenéje már évtizedek óta, hogy minden évben jelentős, százezer hektáros nagyságrendben vetik a gazdák a kalászos állományokat más kalászosok vagy kukorica után, a rossz, kukorica és kalászos gabonák által dominált vetésszerkezet miatt. Ezt csak súlyosbítja az a tény, hogy a kukorica és kalászos tarlók ápolása, a növényi maradványok talajba juttatása, a szerves anyag lebomlásának mikrobiális segítése tekintetében még rettenetesen nagy a lemaradás a hazai agráriumban.

Mivel évről évre több százezer hektárnyi előző évi, Fusarium fajokkal fertőzött növényi maradvány éri meg a kalászosok kikalászolását, virágzását, így gyakorlatilag Magyarország teljes légtere a fertőzés számára leginkább fogékony időszakban tele van a kalászosokat megfertőzni képes Fusarium fajok aszkospóráival és konídiumaival. Fertőző anyag szempontjából e kórokozók tekintetében minden év májusában bőségesen elegendő a levegőben levő fertőző anyag mennyisége egy masszív fertőzés kialakulásához! Nyilvánvalóan közvetlenül a fertőző forrás területén levő állományok nagyobb veszélyben vannak, de a fertőző anyag mennyisége területtől, elhelyezkedéstől függetlenül mindenütt képes lehet akár durva mértékű fertőzések kialakítására is.

A fuzariózist okozó gombafajok az előző évi növényi maradványokon, illetve azok belsejében telelnek át. A tavasz folyamán jelenik meg ivaros alakjuk (valamelyik Gibberella faj általában), feltéve, hogy az adott Fusarium fajnak egyáltalán van ivaros alakja. A növényi maradványokon ivartalan úton képződő konídiumok, vagy az ivaros termőtestekből, a peritéciumokból származó aszkospórák fertőzik meg a kalászokat. Hazánkban a szártő micélium útján történő fertőződése, illetve a levelek fertőződése szerencsére nem gyakori.

A sikeres fertőzéshez szükséges, hogy a kultúrnövény is megfelelően fogékony állapotban legyen. E tekintetben sajnos rengeteg téves információ kering a hazai gazdálkodók körében. Való igaz ugyan, hogy a búza (és más kalászosok is) a Fusarium fajok fertőzése iránt a virágzás során a leginkább fogékonyak. Ugyanakkor a fogékonyság már a kalászolás időszakában is kellően magas egy sikeres, a kalászt akár teljesen elpusztító fertőzéshez. Ráadásul a nagyon fogékony stádium egészen a tejes érés végéig kitart! A virágzásnak így egyáltalán nincs kiváltságos szerepe a fertőzésben, legfeljebb annyi, hogy a virágzás idején a legnagyobb az esély egy sikeres fertőzésre.

Ahhoz, hogy egy kórokozó hatékonyan meg tudjon fertőzni egy kultúrát, a fertőzés idején fennálló időjárási körülmények nagyon fontosak. E tekintetben a Fusarium fajoknak nincsenek különleges igényeik. Pár órás felületi nedvesség borítás bőségesen elegendő számukra a sikeres fertőzéshez. E tekintetben is problémás az a téves meggyőződés sok gazdálkodó esetében, mely szerint a fuzáriózis kialakulásához eső szükséges. Az eső legfeljebb a konvencionális termesztés során a fungicides kezelés végrehajtását akadályozhatja meg, ha járhatatlanná teszi a táblákat, utakat. Ugyanakkor egy masszív kalász fertőzéshez bőségesen elég egy dúsabb reggeli harmat is!

A kalászokon sok esetben a toklászokon észlelhető szakaszos elhalások jelzik a fertőzés létrejöttét. A toklászok felülete hatalmas, így ott könnyedén landolhatnak a fertőzést előidéző spórák. Ugyanakkor a toklászok messze nem ideális helyszínek a további életre a kórokozók számára. Gyakorlatilag csak szilárdító szövetekből állnak, táplálékban dús parenchimasejtek és víz is alig van bennük. Az itt megindult fertőzések csak akkor élhetnek túl, ha eljutnak a már „emészthetőbb” pelyvalevelekig vagy a szem belsejébe.

A kalászokon a fertőzés általában a fajtára jellemző szín elvesztésével jár, amelyet később esetleg rózsaszínes-narancsos színű pigmentáció (aurofuzarin-képződés) is kísérhet. A szemek összetöppednek, fehéres, fakó színűek és nagyon könnyűek lesznek. A pigmentképződés (akárcsak a mikotoxin-termelés) meglehetősen esetleges. Nem igazán függ sem a kórokozó fajától, de a tápnövény fajtájától sem. Egyes törzsek esetében mind a pigment-, mind pedig a toxintermelés tekintetében is hatalmas, több nagyságrendnyi különbségek adódhatnak.

A fuzariózis elleni védelem alapja a biotermesztési környezetben egyértelműen a genetikai védelem, azaz a rezisztens gabonafajták termesztése, ellentétben a konvencionális termesztéssel, ahol ezt a problémát döntően fungicides állományvédelemmel oldják meg. Ez meglehetősen drága (főleg azért, mert járványos években egyetlen védekezés sok esetben kevés!), ráadásul a kalászok oldalról történő lepermetezése (ez a hatékony védelem kulcsa!) esetenként speciális műszaki, kijuttatástechnológiai megoldásokat követel.

A konvencionális termesztésben elterjedt fajták sajnos a biotermesztés körülményei között a fuzariózissal szemben gyakran elvéreznek. Szerencsére tőlünk nyugatabbra, Ausztriában, Németországban (ahol a biotermesztésnek már nagy hagyományai vannak) erre már korábban rájöttek, és több nemesítőház is kifejlesztett olyan fajtákat, amelyek még járványos években is csak minimális mértékben fertőződnek meg a Fusarium fajokkal.

Igen jó példa volt erre a 2019. év, amikor az ÖMKi on-farm kísérleteiben egyes fajták (Tobias, Edelmann, Ehogold, Arnold) csak pár százalékos szemfertőzöttséget értek el, és piacképes árualapot tudtak előállítani. Ugyanakkor a konvencionális termesztésben rendkívül gyakori volt az az eset, hogy nem kimondottan fogékony búzafajta termesztése során két, jól időzített, speciálisan a fuzariózis ellen ajánlott szerrel elvégzett kezelés után is 20 % feletti belső szemfertőzöttség alakult ki.

Az egyes gabonafajok esetében természetesen vannak különbségek. Az őszi árpa, illetve a pelyvás „ősgabonák” (tönköly, tönke, alakor) fertőződése jóval kisebb mértékű a kenyérbúzákénál. Az árpa esetében elfertőződhetnek egyes szemek, de azok között nem terjed a fertőzés. Hasonló a helyzet az alakornál is.

A tönke és tönköly fertőződik ugyan, de a kórokozóknak meglehetősen sok időbe telik, mire a pelyvalevelek tömkelegén „átrágják” magukat. Ha közben beüt egy aszályos, meleg időszak és a kórokozó nem jutott el a vízben és tápanyagokban gazdag szem belsejébe, akkor útközben éhen és szomjan hal. Ilyenkor a kalászokon a tünetek akár súlyos fertőzésre is utalhatnak, de a szemek fertőződési rátája viszont minimális.

Nehezebb a helyzet a durumbúza esetében, mivel ennél a fajnál a speciális felhasználási cél speciális minőségi igényeket támaszt a fajtákkal szemben, amely az értékesítés során elsődleges. Ha az olasz vevő a rossz minőségi mutatók miatt nem veszi meg a pasta alapanyagául szolgáló durumbúzát, akkor az akármennyire mentes is a mikotoxinoktól, legfeljebb takarmánynak lehet jó. Durumbúzát takarmánynak termeszteni meglehetősen nagy luxus. Sajnos a durum minőségi paraméterei és a fuzárium-fertőzés elleni rezisztencia között eléggé erős negatív korreláció áll fenn, így a nemesítők dolga meglehetősen nehéz.

Ha öko durumbúzát kíván valaki termeszteni, akkor célszerű felvenni a kapcsolatot az e tekintetben releváns kutatói hálózatokkal (hazánkban az ÖMKi-vel), amelyek tudnak ajánlani kevésbé fogékony fajtákat, populációkat. Mindemellett feltétlenül meg kell tenni mindent, amelyre az agrotechnikai védekezés keretein belül lehetőségünk van, hogy a fuzariózis kialakulásának veszélyét mérsékeljük. Ide tartozhat pl. az is, hogy a durumbúzát ne tegyük völgyek aljába, párásodásra hajlamos helyre. Ilyen helyeken tovább tart a reggeli harmat, amely elsődleges hajlamosító tényező a fertőzés során.

A kalászfuzariózis elleni küzdelem a kórokozók, illetve a gazdálkodók és nemesítők közt folyamatos. Újabb és újabb fajták kerülnek évről évre a gazdálkodók elé, amelyek a rendkívül magas szintű fuzariózis-rezisztencia mellett egyre jobban képesek kielégíteni az olyan minőségi paraméterek iránti igényt is, amelyet a javítóbúzák iránt növekvő érdeklődés táplál. Új fajták termesztésbe vonása előtt viszont minden termelőnek erősen ajánlott, hogy az ezzel foglalkozó kutatóknál érdeklődjön az adott fajta tulajdonságai iránt. Ismeretlen „pedigréjű” fajtát semmiképp se vessünk el, mert lehet olyan kedvezőtlen tulajdonsága, amelyet a biotermesztési feltételrendszerben a vegetáció során már nem tudunk helyrehozni.

A pelyvás gabonák közül a tönkölybúza (Triticum spelta) általában kevésbé fogékony. Bár a pelyvalevelek fertőzöttek lehetnek, de sok esetben a kórokozó a nyári hőségben már nem tud eljutni a szem belsejébe. A tönköly esetében fontos tudni, hogy egy korai fertőzés esetén, amikor még a kalászok álló, és nem bókoló helyzetben vannak, akkor a fogékonyság kb. azonos a kenyérbúzákéval. Olyan tönköly fajtáknál, vagy a tönköly – kenyérbúza hibrideknél, ahol ez a kalász állás végig fennáll, előfordulhat szélsőséges mértékű fogékonyság is!

A tönke búza (Triticum dicoccum) és az alakor (Triticum monococcum) fogékonysága nagyságrendekkel kisebb, mint a kenyérbúzáké. Ezek az ősgabonák fuzáriózissal csak szélsőségesen erős fertőzési nyomás esetén fertőződnek, átlagos évjáratban gyakorlatilag mentesek maradnak.

A kenyérbúza (Triticum aestivum) termesztése során nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a termeszteni kívánt fajta rezisztenciális tulajdonságaival, beleértve természetesen a fuzáriózis elleni rezisztenciát is! Mindenképpen kerüljük az olyan fajták termesztését, amelyről rezisztenciális szempontból semmiféle adat nem áll rendelkezésre, vagy ilyen leírás nem beszerezhető. Ezek a fajták lehet, hogy különleges minőségi tulajdonságokat tudnak felmutatni, de előfordulhat, hogy kórtani szempontból (beleértve a fuzáriózist is!) rendkívül súlyos kockázatokat hordoznak.

Fajtaválasztás tekintetében érdemes még a döntés előtt az ÖMKi véleményét megkérni egy adott fajta kockázatait illetően, de legalább megtekinteni a fajták vizsgálatával kapcsolatos kiadványokat. Az on-farm kísérleteinkben már több mint egy évtizede teszteljük a bio termesztés során felhasználható búza fajtákat többek között a kalász fuzáriózis iránti fogékonyság tekintetében is. Szerencsére mind a külföldi, mind a hazai nemesítői műhelyek kínálatában vannak már olyan kenyérbúza fajták, amelyek a biotermesztés speciális igényeinek (pl. gyomelnyomó képesség) történő megfelelés mellett kiváló fuzárium rezisztenciával is rendelkeznek. Helyes fajtaválasztással az extrém „fuzárium nevelő” évjáratok kivételével a biotermesztés feltételei mellett is el lehet kerülni ennek a növénybetegségnek minden következményét.

A termeszteni kívánt búza fajták tekintetében egyáltalán nem kell tartani a kalász szálkásságától. A vadkár ellen igencsak hatékony toklászos búzákról elterjedt olyan hiedelem is, hogy fogékonyabbak a tar kalászúaknál. Való igaz, hogy a toklászok sűrűje a kalászok felett jókora felületet nyújt a konídiumok és aszkospórák számára a fertőzés megindításához. Ugyanakkor a toklász nem igazán nyújt jó feltételeket a kórokozó számára a további terjedéshez, így az ott kialakult fertőzések az esetek döntő többségében elhalnak. Ugyanakkor bizonyosan nagyobb a fogékonysága azoknak a fajtáknak, amelyek kalászai szórtan helyezkednek el. Korábbi fajtáknál (pl. Jubilejnaja 50) előfordul, hogy a kalászok akár 15–20 %-a is a lombozat belsejében helyezkedik el, folyamatosan páratelt környezetben. Ezek a kalászok sokkal hosszabb ideig vannak kitéve a vízborításnak és ezáltal a Fusarium fajok fertőzésének.

Ökológiai gabonatermesztés esetén a fertőzésre alkalmas időszakban már nem állnak rendelkezésre eszközök a védekezésre! A kalászfuzáriózis kialakulására már időben, a vetési sorrend megtervezése során, illetve a szóban forgó kalászos kultúra fajának, a termesztésbe vont fajtának a megválasztásánál gondolni kell.

Az egyre hatékonyabb és megbízhatóbb genetikai védelem mellett az agrotechnikai védekezésben is vannak még lehetőségek a fuzáriózis visszaszorítására. A kukorica, illetve a többi gabonaféle növényi maradványainak talajba történő juttatása jócskán lecsökkentheti a fertőzési nyomást. Érdemes a rendkívül tág szén – nitrogén arányú növényi maradványok lebontását erre a célra engedélyezett mikrobiológiai készítményekkel segíteni.

Az agrotechnikai védekezés eleme a gabona sorok helyes, az uralkodó széliránnyal párhuzamos tájolása is, a kalászokon kialakuló felületi vízborítás időtartamának lerövidítése céljából. Nyilvánvaló, hogy extrém nedves, csapadékos évjáratban, amikor a búza virágzása idején hetekig egyhuzamban esik az eső, ez a védekezési megoldás nem tud eredményes lenni, de átlagos évjáratokban számottevően csökkentheti a fertőzés mértékét.

Mindenképpen célszerű törekedni arra, hogy lehetőleg ne legyen egyszikű túlsúly a vetésszerkezetben. Egyszikűek vetése esetén a más egyszikű kultúra utáni termesztést kerülni kell. E tekintetben nem csak a kukorica veszélyes, hanem más gabona félék, pl. az őszi árpa, de akár a kalászokon szinte „sebezhetetlen” alakor is. Tarlómaradványaikon a különböző Fusarium fajok kiválóan fel tudnak szaporodni. Különösen fontos erre figyelni akkor, ha a fuzáriózis iránt fogékonyabb fajt, fajtát termesztünk. A durum búzák (Triticum durum) pl. általában jóval fogékonyabbak a kenyérbúzáknál, így termesztésük esetén mindent meg kell tenni a fertőzés esélyének a csökkentésére.

A kórokozók életmódjának ismeretében már valamivel könnyebben lehet felkészülni a fuzariózist okozó gombák elleni védekezésre. Biotermesztésben elsődleges, hogy a fertőzésre hajlamosító tényezők közül minél többet elkerüljünk. Ne termesszünk kalászos gabonát más, eltérő fajú kalászos, vagy kukorica után. A kukorica azért különösen veszélyes, mert a járványos években domináns, hírhedten mikotoxin-termelő Fusarium graminearum igen gyakori rajta, és ivaros alakja, a Gibberella zeae az előző évi kukoricamaradványokon fejlődik ki és szórja szét aszkospóráit.

Biotermesztés során az előző évi tarlók felületén termesztett sűrű állományú, a talaj védelmét és gazdagodását segítő kétszikű növények termesztése jelentősen csökkent az ott kifejlődő Fusarium spóráknak a levegőbe jutását. A maradványok a nedves környezetben gyorsabban is bomlanak, és a sűrű lombozat fizikai gátlása folytán a levegőbe jutó fertőzőanyag mennyisége is jóval kisebb lesz.

A kalászfuzáriózis elleni védekezés nem könnyű feladat, még a konvencionális termesztés feltételei mellett sem. Időben felkészülve a veszélyre, helyes fajtaválasztással és az agrotechnikai védekezés elemeit is kihasználva ugyanakkor ez a veszedelmes betegség ökológiai termesztésben is hatékonyan kontrollálható.