Ha fehér vattacsomókat látnak az almafa ágain, a kéregrepedésekben vagy a metszési sebeken és piszkos vörös „véres” lesz az ujjuk a szétkent telepek váladékától, akkor biztosak lehetnek abban, hogy a vértetvek (Eriosoma lanigerum) telepedtek meg a fáikon. A vértetvek szívogatása nyomán dudorok, sebek keletkeznek, de legjellemzőbben a fa kérgén lévő fehér pelyhek megjelenéséről ismerhetőek fel. A tetvekkel teli hajtásrészen megvastagodás látható, mely felett később elzáródnak az edénynyalábok. Az ágak után akár a teljes korona is elhalhat. Az ilyen hajtásokat el kell távolítani.
Télen a talajban a gyökérnyak környékén bújnak meg, rügypattanáskor vándorolnak fel a koronába, de az enyhe telek következtében, egyre gyakrabban találkozhatunk olyan nyári telepekkel, melyekben élve maradnak a rovarok. Gyorsan gyapjasodik, a fehér viaszszálas bundájukon már nem hatolnak át a rovarölő szerek. Szapora rovar, 10-13 nemzedéke is lehet évente. Tavaszig a talaj, őszig a viasztakaró védi őket. Az erősen metszett fákon, a gyökérsarjakon, a sűrű lombkoronában jól érzik magukat. A vízhajtások kivágásával, a sebtisztítással és a seblezárással is sokat tehetünk. Kerülni kell a túlzásba vitt nitrogéntrágyázást!
Az őszi olajos lemosással gyéríthetjük a kérgen lévő telepeket. A gyökerekre húzódók ellen – nyilvánvalóan – nem hatékony az olajos lemosás. Szapora rovar, 10-13 nemzedéke is lehet évente, ismételni kell a kezeléseket. Rügypattanáskor-zöldbimbós állapotban felfelé vándorolnak, a viaszréteg feloldására adagoljanak pl. káliszappant, tapadásfokozót vagy valamelyik olajos lemosó szert, már a hígabb nyári dózisával.
Ökokertekben szinte biztosan jelen van természetes ellensége, a vértetűfürkész (Aphelinus mali), melynek egyetlen nősténye akár 140 vértetűt is képes elpusztítani. A vértetűfürkész lárva alakban telel, a gyökérnyakon élő vértetűben. Májusban rajzik, egy nőstény 40-70 vértetűt parazitál, és egy szezonban 8-10 nemzedéke is lehet. Amennyiben a vértetűfürkészek kímélve vannak, képesek szabályozni a vértetvek számát. Ezek a fürkészek igen érzékenyek a rovarölőszerekre.
A vértetű viaszos váladékához igencsak hasonló nyomokat hagynak maguk után az amerikai lepkekabóca egyedek is, ám az ő kártételük jellemzően inkább látványos mintsem jelentős, bár a vértetűvel ellentétben számos növényen előfordulnak és táplálkoznak. Amennyiben a viaszos „vattacsomókat” megnyomkodva nem találkoznak vörös nedvekkel, akkor ez utóbbi kártevő van jelen, ami ellen a védekezés nem feltétlenül indokolt.
