TOJÁSTERMELÉSI RENDSZEREK VS FENNTARTHATÓSÁG

2019. október 30.
Az ÖMKi állásfoglalása az Index „Káros tévhitek alapján vásárolunk tojást” című cikkéhez

A tegnapi napon, az Index nyitóoldalán megjelent egy tévhiteket eloszlató cikként beharangozott írás, ami a szabadtartású, a mélyalmos és a ketreces tojástermelést hasonlítja össze, kizárólagosan a legutolsó módszer előnyeit hangoztatva. A témában azért szólalunk fel, mert úgy érezzük, hogy a tudományos köntösbe bújtatott, de elavult és egyoldalú információk alapján készített összefoglaló megtévesztő az Olvasók számára, és ipari érdekek mentén megerősíti legfenntarthatatlanabb vásárlási szokásainkat.

Nemcsak a tojástermelési szektorra, de a teljes mezőgazdasági ágazatra rendelkezésre állnak ugyanis termelési rendszereket összevető, átfogó tudományos eredmények, amelyek ráadásul a közelmúltban jelentek meg a Nature Communications tudományos folyóiratban, és melyekről két korábbi bejegyzésünkben mi is számot adtunk (bejegyzés1, bejegyzés2).

A kutatások alapján a két legfenntarthatatlanabb fogyasztói szokásunk jelenleg az élelmiszerpazarlás (mintegy 30 százaléka a megtermelt élelmiszernek hulladékként végzi) és az abraktakarmányozáson alapuló állati termékek, elsősorban a hús, de ugyanígy a nagyüzemi tej és tojás fogyasztása. Ezek az ágazatok a takarmányozási mód okán jelentős területigényt támasztanak, és hatalmas kiterjedésű földeket vesznek el a közvetlen humán célú termelés elől. Ezen felül az abraktakarmányok jelentős szállítmányozást igényelnek, vagyis a klímagáz-kibocsátásuk óriási, amelyet az Index cikk szakértői és a cikkben idézett ábrák egyszerűen figyelmen kívül hagynak. Továbbá a konvencionális termelésben alkalmazott abraktakarmányok fehérjekomponense, a szójadara, 99%-ban GMO származék. Az ipari állattartásban, így a ketreces tojóknak is ezt adják, hazánkban is. A megtermelés helyén a GM-szója táblákra többek között óriási mennyiségű glifozát gyomirtót juttatnak ki. Ezt a hatóanyagot potenciális rákkeltő hatása miatt Németországban már betiltották. 

A Nature cikkek egybehangzó következtetése tehát, hogy elsőként e két legdrámaibban környezetromboló fogyasztási szokásunkat, az élelmiszerpazarlást és az ipari állattartást kellene eltolni fenntarthatóbb irányba, pl. szabad tartású, legeltetett állatok és termékeik fogyasztása felé, hogy a teljes mezőgazdaságot át lehessen állítani egy kevésbé csúcsra járatott, de fenntartható üzemmódba, az élelmezésbiztonság megőrzése mellett. A jelenlegi abrakoltatott állati termék fogyasztásunk mérséklésével és élelmiszerveszteségünk visszavágásával pl. már az ökológiai gazdálkodás is ki tudná elégíteni a Földön élő, hamarosan 9 milliárdnyi ember élelmiszerigényét egészséges, vegyszermentes terménnyel, a jelenleginél még kevesebb mezőgazdasági területről is.

Munkánk és a hétköznapjaink során is azt tapasztaljuk, hogy egyre többen érdeklődnek és tesznek a fenntarthatóságért, és ebbe az étkezési szokások átalakulása, az etikus, fenntartható termelésből származó élelmiszerek választása is beletartozik. Ezt a fejlődési folyamatot támogatni, erősíteni kell és nem aláásni olyan írásokkal, amik szembe mennek a tudományos alapokra helyezett tényekkel és egyáltalán a józan ésszel.