Megháromszorozták az ökológiai gazdálkodás támogatási keretösszegét!

2019. április 5.

A Vidékfejlesztési programból a gazdálkodók 2018 decemberében ismét pályázhattak támogatásra az ökológiai gazdálkodásra való áttéréshez, illetve az ökogazdálkodás fenntartásához. A pályázat meghirdetésekor a rendelkezésre álló keretösszeg 12 milliárd forint volt, azonban a gazdálkodók által benyújtott igény jóval meghaladta ezt a számot. Közel 36 milliárd forintra adtak be kérelmet a termelők.

Erre reagálva Nagy István agrárminiszter csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az ökológiai gazdálkodás pályázat keretösszegét a szaktárca megháromszorozza, ezzel lehetővé téve, hogy minden érvényes pályázatot beadott gazdálkodó bekapcsolódhasson a tanúsított ökológiai gazdálkodásba. Az öko művelésbe vont területek nagysága a döntés nyomán várhatóan ismét jelentősen növekedni fog, megközelítve a 2020-ig kitűzött 350.000 hektáros célértéket.

Örömmel fogadtuk a bejelentést” – mondta Dr Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője. „Az öko pályázat újra megnyitásáért több éven át erős szakpolitikai lobbit folytattunk, csakúgy, mint a támogatási feltételek szigorításáért, amely részben szintén megvalósult. Így a most kihirdetett pályázatokban a legelők és gyepek ökológiai művelése már csak kapcsolódó állattartás esetén támogatható” – emelte ki. „A magam részéről a szántóterületek és az ökológiai gyümölcs- és szőlőültetvények vonatkozásában is jelentős növekedést várok” – tette hozzá a szakember.