ÖMKi szántóföldi on-farm kutatások – Búza 2021
Búza fajtatesztjeink az ökológiai gazdák számára a megfelelő hozamú, étkezési minőségű, azaz hagyományos ke nyér készítésére legalkalmasabb búzafajták kiválasztásában kívánnak segíteni. Az évek alatt sok hazai és nemzetközi konvencionális nemesítésű fajtát tesztelhettünk, amelyeket évről-évre egyre jobban kiszorítottak az ökológiai neme sítésű legújabb fajták, melyek elsősorban Ausztriából származnak. Korábbi összefoglalóinkat is érdemes áttanulmá nyozni, amelyekből az évjárati sajátosságokat és az értékelési kritériumok fejlődését is nyomon követhetjük.
Azt a szempontrendszert, amely alapján egy adott gazdaság számára legmegfelelőbb fajtákat kiválasztjuk már a korábbi összefoglalónkban bemutattuk, de röviden az 5. fejezetben most is kitérünk az általunk javasolt kiválasztási szem pontokra.
Jelen kiadványban elsősorban a 2021. évi eredményeinket összegezzük. A növekvő adatmennyiség miatt igyekeztünk az eredmények értékelését és ábrázolását egyszerűsíteni és közérthetőbbé tenni, hiszen a vizsgálataink eredményeit és tapasztalatait egyre többen próbálják hasznosítani saját gazdaságukban is.