Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFÁ-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

Ökogazdálkodók találkozója Hajdúnánáson

Az Ökogazdálkodók Első Téli Szakmai Továbbképzésére 2022. február 7-8 között került sor Hajdúnánáson, a Kéky Lajos Városi Művelődési Központban. A rendezvény a Biokultúra Egyesület, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), Hajdúnánás városa, a Zsámboki Biokert, és az Agrár Európa Kft. összefogásával jött létre, ahova több mint 100 fő regisztrált, mutatva a téma iránti széleskörű érdeklődést.

A program a gyakorlatban is alkalmazásra érett, már be is vezetett legfontosabb innovatív megoldások megosztása mellett az ágazat piaci vonatkozásait, az egyes szereplők közötti együttműködés lehetőségeit is tartalmazta.

A kétnapos rendezvény levezető elnöke Dr. Ujj Apolka egyetemi docens, a MATE munkatársa volt, aki röviden bemutatta az előadások tartalmát is. A rendezvényen felszólalt az esemény egyik kezdeményezője, Petró Tibor, az Agrár Európa tulajdonosa, aki a termőtalajaink rohamos pusztulására, a talaj termőképességének megőrzésére és javításának jelentőségére hívta fel a figyelmet. Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere, egyben a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület elnöke a saját és gyermekeink egészséges élelmiszer-ellátására is felhívta a figyelmet, aminek megvalósításában Hajdúnánás élen jár a helyi termékek és bioélelmiszerek közétkeztetésbe vonásával. Matthew Hayes, biogazdálkodó az innovációk gyakorlati alkalmazását mutatta be a Zsámboki Biokert példáin keresztül. Dr. Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke az ökológiai gazdálkodás olyan új innovációit foglalta össze, amelyeket elsősorban a növényvédelemben a hagyományos gazdálkodásban korábban is alkalmaztak, de az intenzív mezőgazdálkodással érdemtelenül háttérbe szorultak. Az ökológiai talajmegújító gazdálkodást mutatta be az Ausztriában élő Alfred Grand, biogazda, aki a talajközpontú gazdálkodási módszereivel rendszeres résztvevője a hazai talajműveléssel kapcsolatos rendezvényeknek. A talaj, mint szuperorganizmus: az egészséges talajbiom a regeneratív élelmiszerrendszerek alfája és ómegája címmel tartott előadást Dr. Remenyik Judit a Debreceni Egyetem munkatársa.

A második nap programjának előadásait az ÖMKi munkatársai kezdték, szántóföldi kutatásaikat és eredményeiket ismertették. Borbélyné Hunyadi Éva a fehérjenövények, azon belül is a szója perspektíváit hangsúlyozta az ökoszántón, mind a vetésforgó gazdagítása, mind a fehérjeellátás vonatkozásában. Szólt azokról a kutatásokról is, amik keretében az ÖMKi a bioszója termesztés fejlesztése témájában vesz részt, mint a például a DiverIMPACTS, a SolACE, az MNVH, illetve az EIP-Agri projektek. Földi Mihály az On-farm keretek között és kisparcellán megvalósuló búza fajtatesztek jelentőségéről és az eddigi eredményekről, Berényi Üveges Judit pedig az ÖMKi talajjal kapcsolatos kutatási projektjeiről, a talajkímélő, regeneratív talajművelésről tartott rövid ismertetőt. Az egészséges talajt segítő növénymikróba kölcsönhatásokról tartott előadást és mikroszkópos mikorrhiza bemutatót Dr. Parádi István (ELTE TTK, Biológiai Intézet), és Dr. Biró Borbála, az EU Horizon 2020 "Egészséges Talaj és Élelmiszer" misszió hazai szakértője.

Ökogazdálkodók találkozója Hajdúnánáson

A plenáris előadásokat követő mindkét nap munkacsoportokban folytatódott az ágazati témák szerinti felosztásban (állattenyésztés, kertészet, növénytermesztés). Itt lehetőség nyílt a tapasztalatok közvetlen megvitatására, ahol többek között Nobilis Ágoston is bemutatta saját ökogazdaságát, a Csoroszlya Farm munkáját, ahol több éve az ÖMKi kutatásai is megvalósulnak.

Hétfőn este kötetlen szakmai beszélgetésekre is volt lehetőség a közös vacsora alkalmával, amelyet a helyi Táncház zenei programja és remek bűvészelőadás is kísért. A gazdag program után lazításként meglátogattuk a helyi gyógyfürdőt, és élvezhettük a Hajdúnánás városára mindig jellemző vendégszeretetet.

Kapcsolódó tartalmak és további cikkek ebben a kategóriában

2019. október 8.

Hír
A biogazdálkodás jövője

Részletek
2018. április 3.

Hír
Szakmai nap a változatos ökológiai szántóföldi gazdálkodásról

A növényi diverzifikáció kihívásai ökológiai művelésű szántón címmel rendezett az ÖMKi szakmai napot Kompolton, csaknem napra pontosan egy évvel a 2017 márciusában Mezőberényben megtartott szántóföldi szakmai napot követően, hasonlóan széleskörű érdeklődéssel övezve. A fokozott érdeklődést mi sem mutatta jobban, mint a helyszínváltozás, az Eszterházy Károly Egyetem Fleischmann Rudolf Kutatóintézetének helyisége már nem volt elegendő a közel 70 regisztrált résztvevő befogadására. A rendezvény témája, az ökológiai szántóterületek diverzifikációja aktuális problémára kereste a megoldási lehetőségeket, ugyanis a jelenlegi talajhasználat a hazai ökológiai szántón is gabona-centrikus, a maghüvelyesek, alternatív kisgabonák részaránya csekély.

Részletek
2017. december 19.

Hír
Tápanyag-utánpótlás és talaj-mikrobiológia – nem csak öko burgonyában

Teltházas konferenciát tartott az ÖMKi 2017. december 8-án, Gödöllőn. „A minőségi termesztés fenntartása ökológiai gazdálkodásban” című rendezvény fókuszában a talaj-mikrobiológia, a bio burgonya stressz-tűrése és az ökológiai gazdaságok tápanyag-utánpótlása állt. A 60 résztvevő fele termelő volt. Rajtuk kívül oktatók, kutatók, forgalmazók jelentek meg az eseményen, így nagyon aktív és gyakorlatias párbeszéd alakult ki.

Részletek

Kapcsolódó és további elemek a Shopban

Rendezvény
Ökológiai gazdálkodás – Éves ágazati szakmai nap 2022

Fejlődési utak az új Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért (ÖCST) tükrében

Részletek

Rendezvény
Öko gyümölcstermesztési szakmai nap

Fókuszban a gyümölcsültetvények tápanyag- és vízellátása

Részletek

Rendezvény
Szántóföldi Szakmai Nap 2022

Ökológiai gabona- és fehérjenövény termesztés

Fenntartható, ökológiai szójatermesztés fejlesztése

EIP-Agri projekt zárórendezvénye

Részletek

Támogatók

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen