Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFÁ-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

2019. december 18. Hír

Öko vetőmagokkal és vetőburgonyával kapcsolatos tapasztalatcsere

Hollandiában jártunk: Öko vetőmagokkal és vetőburgonyával kapcsolatos tapasztalatcsere a LIVESEED H2020 projekt keretében

Még október elején, 9 országból összesen 16 résztvevő (nemesítők, kutatók, gazdák, ellenőrző szervezetek képviselői), köztük az ÖMKi-től Fehér Judit, a hazai burgonyakutatás oldaláról pedig Polgár Zsolt vett részt Hollandiában egy színes és változatos szakmai programon, melynek házigazdája a Luis Bolk Intézet volt.

Első nap meglátogattuk a Wageningeni Egyetemet, ahol Steven Groot tartott előadást magtárolással kapcsolatban. Megtudhattuk, hogy az alacsony hőmérséklet és relatív páratartalom mellett az alacsony oxigén szint is ugyanolyan fontos a vetőmagok hosszútávú életben tartásához (a témáról bővebb információ angol nyelven itt olvasható). Az előadás után bepillantást nyerhettünk a Wageningeni Egyetemen található génbankba.

Ökovetőmagok

Öko vetőmagokkal és vetőburgonyával kapcsolatos tapasztalatcsere Hollandiában az ÖMKi részvételével

Vitalis-bemutatókert -különböző tökfajok

A második nap a zöldség vetőmagokról szólt, ennek jegyében először a Vitalis-t, a világ egyik vezető ökovetőmag előállító cégét látogattuk meg, ahol többek között sütőtök nemesítéssel is foglalkoznak. A bemutatókert, vetőmagminőséget vizsgáló labor és különböző magtisztító berendezések bemutatása mellett, a Germains (öko) vetőmagkezelési lehetőségekkel (pl. priming azaz előcsíráztatás és különböző vízfelvételt szabályozó bevonatok alkalmazása) is megismerkedhettünk. A következő állomás a De Bolster családi öko vetőmagtermesztő cég volt, akik több mint 370 különböző vetőmagot állítanak elő elsősorban kistasakos kiszerelésben hobbikertészeknek, de árutermelő gazdálkodóknak is termesztenek.

Ökológiai vetőburgonya

A harmadik nap témája a vetőburgonya volt. Először a holland Nemzeti Felügyeleti Szolgálat (NAK – Nederlandse Algemene Keuringsdienst) laboratóriumait és az ott folyó munkát, valamint a minősítés különböző lépéseit ismerhettük meg. Később az Agrico-t, a legnagyobb öko vetőburgonya ellátót (a világ öko vetőburgonya forgalmazásának 50%-át ők bonyolítják) és különböző egységeit (üvegházak, bevizsgáló és minőségellenőrző üzem, klimatizált termek a lappangó betegségek kimutatására)

Salátatermesztés ökológiai módszerekkel

Naktuinbow_DUS fajtaregisztrációs tesztek (évente kb. 230 új salátafajtát küldenek be regisztrációra Hollandiában)

látogathattuk meg. A szövetkezeti formában működő szervezet a nemesítéstől a vetőgumón és étkezési burgonya termelésen át, a marketingstratégiáig és kereskedelmi forgalomba hozásig lefedi a teljes spektrumot.

Utolsó nap a Naktuinbouw (Holland Kertészeti Ellenőrző Szolgálat) szervezeti felépítésébe, tevékenységeibe, és a fajtaelismeréshez szükséges DUS (megkülönböztethetőség, egyöntetűség, stabilitás) vizsgálatok helyszínét adó üvegházakba és szabadföldi fajtatesztelő területekre kaptunk betekintést és a jelenlévő szakértőkkel megbeszéltük milyen kihívások várhatók az ökológiai gazdálkodásra nemesített fajták DUS tesztelése során. Az intézet egy (holland nyelvű) öko szaporítóanyag adatbázist is működtet: http://biodatabase.nl

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen