Napraforgó fajtahasználat

A szántóföldi növénytermesztésben mind konvencionális, mind pedig bio keretek közt a termeszteni kívánt fajta megválasztása során sok szempontot kell figyelembe venni. A fajta kiválasztásában nyilvánvalóan szerepet játszanak azok a minőségi paraméterek, amelyek tekintetében (magas olajsav, vagy magas linolsav tartalom pl.) esetleg az értékesítési szerződésben már kötelezettségeket vállaltunk. A tenyészidő tekintetében is van némi mozgástere a termesztőknek és olyan esetben, ha a napraforgó után korai vetésű őszi kultúrát szeretnénk elvetni, akkor nyilvánvalóan rövid tenyészidejű fajtát célszerű választani. A termesztett fajta rezisztenciális tulajdonságai eléggé nagy mértékben meghatározhatják a termesztés költségeit és végső soron a termesztés biztonságát, a várható termés nagyságát is. A napraforgót nem véletlenül tartják az egyik „legbetegebb” növénynek. Sok és nagy kártétel okozására képes kórokozó feni a fogát erre a növényre. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy adott fajta termesztése esetén milyen költségek árán tudjuk a növényeket megvédeni, illetve egyáltalán meg tudjuk-e azokat védeni egyes kórokozóktól, kártevőktől.  

A primer fertőzést kinőtt, látszólag egészséges növény

Napraforgó peronoszpóra 

A napraforgó egyik legveszedelmesebb betegsége a napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii).
A napraforgó peronoszpóra évről évre gyakoribb a napraforgó állományokban és lassacskán már a konvencionális termesztésben is nagy problémákat okoz. 

A napraforgó peronoszpóra petespórák alakjában telel át, illetve marad fenn évekig a talajban. Kisebb részben a fertőzött növények termésében, a kaszathéjon belül micélium formájában is áttelelhet. A primer fertőzés esetén a csíranövényt, vagy a pár leveles kis növénykét éri a petespórából kiszabaduló rajzóspórák fertőzése. Ehhez mindenképpen víz jelenléte szükséges, így a hűvös, csapadékos tavaszi időjárás esetén a primer fertőzések mennyisége jelentősen megnövekedhet.   

A törpült növények levelein az erek mentén sárgás elszíneződés látható, míg a levelek fonákán fehéres bevonat, a kórokozó zoosporangium tartói helyezkednek el. Ezek szerepe ugyanakkor a kórokozó terjedésében minimális. A megbetegedett törpült növények sok esetben nem nevelnek tányért, vagy ha igen, akkor a kaszatok jelentékeny hányada meddő lesz. A direkt termés kiesés mellett az a közvetett kártétel is jelentős, hogy az ilyen egyedek gyomelnyomó képessége jelentéktelen, így egy erősebb peronoszpóra fertőzést általában erős gyomosodás is követni szokott. 

A biotermesztés keretei között a napraforgó peronoszpóra elleni védekezés döntően agrotechnikai és genetikai lehet. Az agrotechnikai védekezésnél törekedni kell a napraforgó tekintetében a legalább négyéves vetésváltásra. Kerülendő a napraforgó vetése olyan vizenyős, hideg talajú, mély fekvésű területeken, ahol számítani lehet a talajban a magas víztartalomra és arra, hogy a mag, illetve a csíranövények nagyon hosszú ideig ki lehetnek téve a kórokozó fertőzésének. 

Mindemellett a genetikai védekezés, a rezisztens fajták termesztése a másik, hatékony védekezési módszer. Pontosabban ez lehetne, ha a rezisztencia nemesítés a legújabb patotípusok esetében is hatékony lenne, illetve az új fajták, hibridek állami elismerése során nem a régi, „múzeális” patotípusok elleni rezisztencia lenne az elismerés feltétele.  

Jelenleg Magyarországon elméletileg 8 patotípusa lehet jelen a kórokozónak. A NÉBIH fajtavizsgálati metodikájában ezekből csak 4 patotípus (330, 700, 710, 730 jelű patotípusok) képezi az elismerés alapját abban az esetben, ha a fajtajelölt egyik patotípus esetében sem fertőződik 10 %-nál erősebben. Ugyanakkor az elmúlt években megjelent és jelenleg az ország napraforgó peronoszpóra populációjában már messze domináns 704, 714 és 724 jelű patotípusok elleni rezisztencia nem elismerési kritérium. Igazság szerint ez a 10%-os kritérium is túlságosan laza, de az a tény, hogy jelenleg Magyarországon minden olyan napraforgó fajta állami elismerést szerezhet, amely fogékony az új és domináns patotípusokra, nem igazán ad okot az örömre. Ráadásul ezeket a fajtákat „rezisztens” fajtaként forgalmazzák. Ennek következtében fordulhatnak elő olyan helyzetek, hogy a papíron mindenre (is) rezisztens napraforgó fajta állományaiban dühöng a peronoszpóra. 

Tovább rontja a helyzetet, hogy néhány új hibrid képes „kinőni” a primer fertőzést és teljes értékű, fertőzés mentes termést hozni. Hogy mi itt a bökkenő? leginkább az, hogy az ilyen fajták, hibridek termesztése során a kórokoznak lehetősége nyílik a szaporodásra, azaz a talajaink petespóra fertőzöttsége növekszik. Amennyiben a területen később olyan fajtát termesztenek, amely nem képes „kinőni” a fertőzés okozta depresszióból, úgy az a fajta rendkívül nagy fertőzési nyomással fog vetés után találkozni. 

Hagyományos napraforgó betegségek 

A napraforgóra nem csak a peronoszpóra jelent veszélyt. Ha jobban megnézzük, akkor láthatjuk, hogy kórokozók hosszú sora ácsingózik a napraforgó területeken felnövekvő zöld biomasszára. Védekezés szempontjából a biotermesztők igazság szerint a fehérpenészes szártő, illetve szárközép és tányérrothadás (Sclerotínia sclerotiorum) ellen tudnak a legkönnyebben védekezni. A vetésváltás során igyekezni kell a kórokozó gazdanövényeit (ilyen a repce is!) minél ritkábban, legfeljebb négy évente elvetni. Igen jól alkalmazhatóak a biotermesztésben is engedélyezett hiperparazita gombákat tartalmazó készítmények is (Contans WG pl.) a kórokozó szkleróciumai ellen. A hatékony gyomszabályozás a napraforgó termesztés során szintén gátolja ezt a kórokozót. Nemcsak azáltal, hogy az egyes gazdanövény gyomok (szerbtövis fajok, parlagfű) egyedszáma csökken, hanem a gyomok okozta árnyékolás megszűnése miatt a szkleróciumokból nem, vagy csak kisebb számban képződnek apothéciumok, amelyekből a szár és tányér fertőzéseket okozó aszkospórák kiszóródhatnak. Jelenleg a genetikai védelem, tehát a fajták rezisztenciája is eléggé jó ez ellen a kórokozó ellen. 

Fehérpenészes szártőkorhadás által elpusztított napraforgó szártövében levő szkleróciumok (Iklad, 08.23.)

A hagyományosan a levelet fertőző, majd arról a szárra átterjedő, szárfoltokat okozó betegségek az utóbbi évek során meglehetősen megritkultak. A Diaporthe helianthi már évek óta nem, vagy csak nagyon ritkán jelenik meg hazánkban. A fekete szárfoltosság (Phoma macdonaldii) is egyre ritkábban lép fel. A napraforgóra veszélyes Alternaria fajok (Alternaria helianthi, Alternaria helianthinficiens) is egyre inkább kezdenek „leszokni” a hagyományos fertőzési útvonalról. Kialakulnak ugyan levél foltok, de a kórokozók már nem „keresik a levélereket”, mint korábban. Helyette kezd egyre gyakoribbá válni a tányérok direkt megtámadása és elkorhasztása. Az Alternaria fajok mindig is gyengültségi és sebparaziták voltak és a nyári melegben a napraforgó tányérokon kialakuló kisebb – nagyobb hőtágulási sérülések, repedések, a növény stresszelt volta megteremti a lehetőséget a fertőzésre. Sajnos e kórokozók ellen a rezisztencia nemesítés még messze nem teljes körű és a fajták, hibridek ilyen adatai is sokszor hiányosak, vagy semmitmondóak.

Alternáriás levél fertőzés klasszikus tünete

Újabban kezd a napraforgó egy korábban már szintén legyőzöttnek hitt kórokozója, a szürkepenészes tányérrothadás (Botrytis cinerea) is egyre gyakrabban megjelenni az állományokban. Egyelőre még inkább csak elszórt, a leveleket érintő formában, de helyenként már tányért ért fertőzésekkel is találkoztunk az elmúlt évben. A szürkepenészes levélszáradás és tányérrothadás igazság szerint napjainkban egy másodlagos megbetegedés, amely a napraforgón károsító levéltetvek tevékenységének következménye. A napraforgót sok esetben már igen fiatalon megtámadja a sárga szilva-levéltetű (Anuraphis helichrysi), illetve a fekete bab-levéltetű (Aphis fabae). Szívogatásaik nyomán a levélzet hullámosan felgyűrődik. A rengeteg szívásnyom mind egy - egy sebkapu, ahol ez a veszedelmes kórokozó behatolhat a növénybe.  

Jelenleg a termesztett hibridek esetében nem igazán vannak megbízható adatok a szürkepenész elleni rezisztencia tekintetében. Ugyanakkor a levéltetvek ellen biotermesztésben is tudunk hatékonyan védekezni engedélyezett készítményekkel. Fontos, hogy a védekezést nagyon jól időzítsük. Kellően korán, a levéltetvek betelepedésének elején célszerű védekezni, amikor a hasznos ragadozók és paraziták még nem, vagy csak kis egyedszámban vannak jelen a táblán. Célszerű lehet a táblák közelében a kecskerágó és mirobalán fák vizsgálata is, mivel a levéltetvek ezekről a fákról, bokrokról települnek be a napraforgóba. Ha itt szárnyas egyedeket találunk, akkor érdemes elkezdeni a napraforgóban a megfigyeléseket. 

A napraforgó egyéb levélbetegségei közül a napraforgó rozsda (Puccinia helianthi) érdemel még említést. Sajnos ez a kórokozó nagyon rapszodikusan jelenik meg a napraforgó állományokban, így a fajták rezisztenciális tulajdonságai is nehezen állapíthatóak meg. Sok fajta, hibrid esetében nincs is erre vonatkozó adat. Ennek sajnálatos módon az a következménye, hogy sem nemesítői, sem az állami fajtaelismerés során történt vizsgálatokból származó adat nem áll rendelkezésre az egyes fajták fogékonyságáról. Ha fennállnak a fertőzéshez szükséges feltételek (fogékony fajta vagy hibrid, a fertőzésnek kedvező környezeti feltételek, kellő mennyiségű fertőző anyag), akkor még jó néhány hibrid esetében alakulhatnak ki durva fertőzések, mint például a KWS Achilles esetén. 

Sajnálatos módon – végig tekintve a potenciálisan veszélyes kórokozók során – a fajta választás során a jelenlegi körülmények között a termelők egyes esetekben vagy nem jutnak hozzá a fajtaleírásokból bizonyos betegségek esetén a rezisztenciális adatokhoz (pl. rozsda), vagy pedig az adatok nem fedik a valóságot (peronoszpóra pl.).

Borítókép: Nagyon súlyos napraforgó rozsda fertőzés

Fotók forrása: ÖMKi

Az összes eddig megjelent felhívás itt érhető el.