Szeressük-e az agroszövetet?

Vízmegtartás, gyommentesség, sárfelverődés megakadályozása, a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzése egyetlen eszközzel – mondhatni, a zöldségkertész álma. Vagyis csak lenne, hiszen az éremnek van egy másik oldala is: ez a fajta talajtakarás költséges, és az agroszövet előbb-utóbb műanyaghulladékként végzi pályafutását.

Mielőtt részletesebben belemennénk, hogy ténylegesen milyen előnyökkel és hátrányokkal jár az agroszövetes talajtakarás – a termesztés sikere, a talaj egészsége és környezetünk épsége szempontjából –, nézzük meg közelebbről magát az agroszövetet!

Az agroszövet (angolul agrotextile, weed control fabric, landscape fabric) kifejezetten mezőgazdasági, ezen belül is jellemzően kertészeti célra gyártott, 15 cm × 15 cm-es négyzethálós mintájú, fekete pigmentet és UV-állóságot biztosító adalékanyagot tartalmazó, nagy szakítószilárdságú polipropilén fóliacsíkokból szőtt talajtakaró anyag. Nem arra tervezték, hogy díszítse a kertet, és nem is arra, hogy mulcsréteggel elrejtsük a látogatók szeme elől, hanem arra, hogy faiskolákban és árutermelő zöldségkertészetekben a lehető leghatékonyabban lássa el napfényelzáró, gyomelnyomó, vízmegtartó, sármentesítő és sorvezető feladatát. Az agroszövetet sokan összetévesztik a geotextilekkel, amelyek nem szőtt, hanem tűnemezelt anyagok, és e sokkal változatosabb termékcsoportnál nem a mezőgazdasági felhasználás az elsődleges cél, hanem az útépítés és a kertépítés¹ igényeinek kielégítése. Természetesen létezik olyan kialakítású (polipropilén anyagú, fekete színű, megfelelő sűrűségű, jó víz- és levegőáteresztő képességű, jó gyomelnyomó hatású) geotextil is, amely az agroszövethez hasonlóan zöldségkertészeti célokra is megfelelő, de azt érdemes számításba vennünk, hogy mechanikai felületvédelem nélkül a hajszálvékony elemi szálakból nemezelt geotextil viszonylag hamar foszlásnak indul.

A cikk további részében igyekszünk röviden és gyakorlatiasan megválaszolni azokat a kérdéseket, amelyeket a leggyakrabban tesznek fel nekünk szakmai fórumokon, amikor agroszövetes kísérleteink tapasztalatait mutatjuk be (1. kép).

Mivel nincs gyomkonkurencia és nem szárad ki a talaj, ezért agroszövet használatával megtöbbszörözhetjük az egységnyi területről betakarítható zöldséghozamot, miközben a mechanikai gyommentesítésre fordított idő a töredékére csökkenthető. Ha azt nézzük, hogy árutermelő zöldségtermesztésben – különösen ökológiai gazdálkodás esetén, ahol nem használunk szintetikus gyomirtó szereket – a kézi munkaerő a legnagyobb költség, aminek jelentős hányadát épp a gyomláláskapálás-horolás teszi ki, máris választ kapunk a kérdésre. Ha ehhez még hozzáadhatjuk azt az időmegtakarítást, amit a betakarított levél- vagy természöldség sármentességének köszönhetünk (elmaradhat az értékesítés előtti mosás), akkor pedig azt is megérthetjük, hogy aki egyszer megtapasztalta az agroszövet szakszerű használatának előnyeit, az nem szívesen mondana le erről a környezetvédelmi szempontból valóban vitatható megítélésű eszközről. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a zöldségtermesztésben nem az agroszövet a legnépszerűbb és leggyorsabban megtérülő talajtakaró anyag, hanem a környezetvédelmi szempontból még aggályosabb, egyszer használatos, hártyavékony könnyen kiszakadó, viszont olcsó, géppel gyorsan leteríthető és felszedhető fekete polietilén talajtakaró fólia.

Az első jellegzetes hibák a telepítésnél szoktak előfordulni. Ha nem szúrólánggal vagy forró vágóeszközzel szabják és lyukasztják az agroszövetet, akkor az folyamatosan rojtosodik, foszlik a használat során. Hasonló hiba a nem megfelelő rögzítés – ilyenkor a szél feltépi a szövetet, ami ettől is rojtosodik, alatta pedig a talaj gyomosodik és szárad. Semmiképp nem ajánljuk a fogazott műanyag leszúrótüskék használatát! Ezek a tüskék erőteljesen roncsolják a szövet anyagát (szétfeszítik a szálakat és kihúzhatatlanok), ugyanakkor nem elég hosszúak ahhoz, hogy megakadályozzák a szél általi feltépést. A legjobb rögzítőeszköz a gipszkartonozáshoz gyártott, sokféle hosszúságban elérhető, horganyzott acél függesztőpálca, amivel roncsolásmentesen tudjuk átszúrni a szövetet. Felületnövelőként pedig a kőzetgyapot hőszigetelésekhez használatos nagy átmérőjű műanyag alátétet javasoljuk.

A legsúlyosabb hiba az agroszövet használatakor az, ha nem szedik fel a tenyészidőszak végén. Egyrészt az állandósult takarás miatt nincs többé talajfelszíni, évente megújuló spontán növényi biomassza, így nincs természetes szervesanyag-utánpótlás sem, ami létfontosságú lenne a talajélet támogatása szempontjából, viszont az évelő gyomok (tarackos füvek, folyondár szulák, mezei aszat) egyre több helyen törik át a szövetet, szétfeszítve a szálakat és megnehezítve vagy ellehetetlenítve a takaróanyag későbbi felszedését.

A pockok nagyon szívesen költöznek be az agroszövet alá, ahol a ragadozók szeme elől rejtve közlekedhetnek, és ha már beköltöztek, természetesen kellő mennyiségű kijárattal látják el új otthonukat. A megrágott, kilyuggatott szövet egyrészt foszlásnak indul a sérülések mentén, másrészt a keletkezett lyukakon a gyomok is a felszínre törnek. Hogyan mérsékelhetjük a rágcsálók okozta agroszövet-sérülés gyakoriságát és súlyosságát Természetesen itt is ugyanaz a recept, mint az évelő gyomok általi átnövés megelőzésénél: ne hagyjuk a területen télire a szövetet, hanem göngyöljük fel, ezáltal a pockok biztonságérzetét aláássuk, a ragadozóknak esélyt adunk, és ami a legfontosabb: hagyjuk regenerálódni a talajfelszín növényborítását a következő „takart” időszakig.

Sérüléseket okoznak a szövetben az alákerült elfásodott szárcsonkok, éles kövek, a szövet körüli damilos fűkaszálás. Ezeket a veszélyforrásokat némi odafigyeléssel maradéktalanul megszüntethetjük, hiszen itt minden rajtunk múlik.

Gondos alkalmazás mellett gyakorlatilag nem. Elméletileg és hosszú távon is csak abban az esetben, ha hagyjuk az anyagot foszlani, és hagyjuk, hogy az évelő gyomnövények úgy „odavarrják” az agroszövetet a talajhoz, hogy azt már lehetetlen onnan felszedni. Ha ez a helyzet mégis kialakulna, ne feltépni próbáljuk a szövetet, hanem takarjuk le még egy réteg gondosan rögzített agroszövettel az érintett területet, elpusztítva ezáltal az eredeti takaróanyagot átnövő gyomokat. Legkésőbb egy év múlva, vagyis az elpusztult növények korhadását követően már foszlás és szakadás okozása nélkül szedhetjük fel a „pórul járt” szövetet.

Az agroszövet ismert kedvező tulajdonsága, hogy megőrzi a talajnedvességet és csökkenti a hőmérséklet-ingadozásokat, ami kedvez a talaj élőlényeinek. Fontos megemlíteni a fekete szín melegítő hatását, amely a talaj és a talajélet szempontjából tavasszal előny, a nyári forróságban azonban inkább hátrány. Érdemes elgondolkodni nyáron az agroszövet valamilyen világos anyaggal – szalmával, fűnyesedékkel – való letakarásán. Saját kísérleteink alapján a földigiliszták akár haszonélvezői is lehetnek az agroszövetes talajtakarásnak, de csak akkor, ha az agroszövet alá minden évben juttatunk ki növényi maradványokat vagy szerves trágyát, ami számukra táplálékként hasznosítható; és természetesen a taposás mérséklése is fontos! Ez a „gilisztaetetés” a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a zöldségállomány felszámolását követően azonnal felgöngyöljük az agroszövetet, bevetjük a területet téli takarónövénnyel (esetleg csak hagyjuk kigyomosodni), majd a tavaszi visszatakarás előtt levágjuk, lezúzzuk, vagy lehengerezzük, letapossuk az élő növénytakarót. Ezt követően szórhatunk a területre szervestrágyát
vagy más helyről ideszállított növényi biomasszát is, majd visszatakarjuk a területet az előző tenyészidőszak végén felgöngyölt szövettel. Az agroszövet alá terített biomasszát semmiképp nem ajánlott bedolgozni a talajba! Azt majd a földigiliszták és más talajlakó élőlények teszik meg a tenyészidőszak alatt. Így ezzel a módszerrel serkentjük a járatkészítést, ezáltal a talaj fellazítását is.

A gyomelnyomás terén semmilyen természetes takaróanyagtól nem várhatjuk el azt a hatékonyságot, mint amit a műanyag szövetek és fóliák tudnak, de a vízvisszatartás és a talajélet védelme szempontjából nem ilyen rossz a helyzet. Saját kísérleteink alapján a szerves talajtakaró anyagok közül az ősszel lehullott (és a felhasználásig például zsákokban tárolt) lomb, vagyis az avar a legjobb. Sokak számára meglepő lehet, de a dióavar különösen előnyös a talajélet, és ezáltal hosszú távon a talaj termőképessége szempontjából! A szénatakarás a benne lévő rengeteg fűmag miatt nem előnyös, a szalma és a faapríték pedig annyira nitrogénszegény, hogy külön nitrogénpótlás (pl. a talaj és a takaróanyag közé terített szerves trágya) nélkül visszaveti a növények fejlődését. Ha a gabonaszalma nem ökológiai gazdálkodásból származik, akkor számíthatunk gyomirtószer-maradék jelenlétére, ami már egészen kis mennyiségben is gátolhatja az érzékenyebb zöldségnövények fejlődését.

Sokan próbálkoznak kartonpapíros talajtakarással. Itt azonban jogosan vetődik fel a kérdés, hogy vajon milyen papírból készült a karton, mi oldódik ki belőle? A kartonpapír a vizet nem átengedi a saját anyagán, hanem csak elvezeti a felületén, ami nem előnyös. Használati értéküket tekintve sokkal jobbak a növényi rostokból (len, kender, juta) készített talajtakaró szövetek, amelyek élettartamát az agroszövetéhez hasonlóan úgy növelhetjük meg, ha felszedjük a takarást minden tenyészidőszak után. A műanyag takaróanyagokkal ellentétben a növényi eredetűeket nem tárolhatjuk összegöngyölve a területen (elkorhadnának), hanem kiszárítva, nedvességtől óvva kell őket eltennünk a következő használatig.

Viszonylag új a hazai zöldségtermesztésben a gyapjúmulcs használata, és jelenleg még csak konyhakerti méretekben jellemző. Vízmegtartó és gyomelnyomó képessége és kedvező C:N-aránya kiemelkedő a természetes takaróanyagok között (ez utóbbi azért fontos, mert pentozánhatás² semmiképp nem lép fel a használatakor). Ha kereskedelmi forgalomból kell kész termékként beszerezni, akkor sokkal költségesebb, mint az agroszövet, de ha az adott gazdaságon belül képződik saját lenyírt gyapjú, aminek az értékesítése egyébként nem megoldott, akkor mindenképp érdemes talajtakarásra felhasználni, hiszen az anyaga főként nehezen bomló fehérje (keratin), így lassan feltáródó nitrogénforrásként is hasznos lesz. Gazdaságok között viszont a nyers gyapjú szállítása állategészségügyi okok miatt engedélyhez kötött, ami viszont nem vonatkozik a gyártás során sterilizált, ezért teljesen biztonságos, termékként forgalmazási engedéllyel rendelkező gyapjúmulcsra.

Nagyon ígéretes irányvonal az élő talajtakaró növényzet használata, de azt érdemes számításba venni, hogy ezek a sorköztakaró növények mindenképp versengeni fognak a vízért és a tápanyagokért a zöldségnövényekkel. Ezt a versengést úgy kerülhetjük el, ha az élő takarónövényzet időben a főnövény előtt és után van csak a területen, ami nem váltja ki ugyan a műanyaghasználatot, de növelheti a takarófóliák élettartamát az időszakos használatnak köszönhetően. Megdöbbentően hangozhat, de a sorközök talaját térkővel, téglával, járdalappal is lehet takarni, amire Délkelet-Ázsiában láthatunk működő példákat. Ha a talajburkoló „kövek” lehelyezése előtt ugyanúgy trágyát vagy növényi biomasszát helyezünk el a talajfelszínen minden évben, mint ahogy azt az agroszövet esetében is javasoljuk, akkor a gyomelnyomás és a vízvisszatartás mellett a talajélet serkentése is megvalósul. A kövek élettartama korlátlan, de azért nem mindegy, hogy négyzetméterenként 100-130 gramm takaróanyagot kell évente kétszer megmozgatni, mint az agroszövet esetében, vagy pedig több mint 100 kilogrammot…

Tehát a címben feltett kérdésre válaszolva: egyáltalán nem kell szeretni az agroszövetet (mert szeretni egymást kell, valamint a többi élőlényt és a szakmánkat), de becsüljük meg mint eszközt, ismerjük el az előnyeit, ismerjük be a hátrányait; és ha már használjuk, akkor vigyázzunk rá, hogy minél hosszabb élettartama legyen; úgy használjuk, hogy azzal a talajéletet is szolgáljuk; és minél több kertésztársat megszólítva szüntelenül keressük és próbáljuk ki azokat a megoldásokat, ahol helyben képződő természetes talajtakaró anyagokkal, megtérülő módon érhetjük el közel ugyanazokat a célokat, amelyeket most még gazdaságosan csak agroszövet vagy más műanyag termék használatával ér el a legtöbb zöldségkertész!

Lábjegyzetek

¹ Mivel a geotextilek filcszerűek, ezért jól idomulnak a talaj egyenetlenségeihez, így előszeretettel helyezik őket tófólia alá nyomáseloszlató, kiszúrásgátló védőrétegként, dréncsövek felületére eltömődésgátló szűrőként, vagy kerti utaknál a talaj és a kavicsszórás közé elválasztórétegként, hogy a felázott talaj ne nyelje el a közlekedés során megterhelt kavicsokat, és természetesen azért is, hogy se a fák, cserjék gyökérsarjai, se a lágyszárú növények ne törjenek fel az út alól.

² Az elnevezés az 5 szénatomot tartalmazó cukrok, azaz a pentózok alkotta poliszacharidokra, a pentozánokra utal, amelyek nagy mennyiségben fordulnak elő a növények sejtfalaiban. Ha nitrogénben szegény növényi maradványok egyszerre nagy mennyiségben kerülnek be a talajba, akkor a lebontásukhoz szükséges nitrogént a mikroorganizmusok a talajból, a növények elől fogják elvonni.

A projekt Magyarország Kormánya és az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.