• június 16, 2026

Többek között erre a kérdésre keresték a választ közösen az ÖMKi kutatói és a Szári Szántóföldi Szakmai Nap részvetői június 10-én a Csoroszlya Farmon tartott szakmai rendezvényen. A több mint 70 gazdálkodó, kutató, szaktanácsadó és agrárszakember az egésznapos rendezvény során nemcsak a terepi programon és a szakmai előadásokon vett részt, de interaktív műhelymunkák során is megosztották véleményüket, ismertették meglátásaikat az ökogazdálkodás aktuális kérdéseivel kapcsolatban.

Az esemény a hagyományokhoz híven idén is terepi szemlével kezdődött, ahol elsőként Dr. Mikó Péter (HUN-REN, ATK MGI), a VSZT (Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács) Ökológiai Vetőmag Munkacsoportjának elnöke beszélt az ÖMKi-vel közös munkáról. Bemutatta a 2020 óta zajló ÖMKi-VSZT-Nébih ökológiai posztregisztrációs fajtateszt-hálózat munkáját, kiemelte annak céljait, jelentőségét, valamint az ágazati jogszabályban (EU 2018/848 (V. 14.) rendelete) is előirányzott ökológiai vetőmag használat fontosságát.

A helyszínen beszélt a 2025-2026-os termesztési szezonban vetett őszi búza (22) és őszi árpa (8) fajtasorokról is, melyben szép számmal találhatók ökológiai gazdálkodásra alkalmas és ígéretes hazai, illetve más európai fajták. A kísérletek tervezése során a fajtákat nevező nemesítők, fajtatulajdonosok és kereskedők – úgy mint a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont, a szegedi Gabonakutató Kft., a Karintia Kft., a BioHelp International GmbH (az RWA Magyarország Kft. bio üzletága), a Saatbau Linz Hungária Kft., a Tradisco Seeds Kft., a Saaten-Union Hungária Kft., a Betamag-Trade Kft. (a KWS kizárólagos forgalmazója), az Elitmag Kft., az Isterra Közép-Európa Kft., a Lajtamag Kft., valamint a német Landbauschule Dottenfelderhof – szerepe és munkája is kiemelt, hiszen évről-évre az ő javaslatuk alapján kerülnek kiválasztása a fajták, melyeket érdemes tesztelni ökológiai gazdálkodási körülmények között.

Ezt követően az ÖMKi projektvezető kutatója, Dr. Megyeri Mária mutatta be a kutatóintézet ősgabona kisparcellás kísérleteit és beszélt szerepükről a részvételi nemesítésben. Előadásában kiemelte  az ÖMKi által 2015-ben kezdett a kísérletek céljait, melyek közül a legfontosabb az ősgabonák (alakor és tönke) termesztésnek népszerűsítése. Bemutatta termesztésük előnyeit, mint a kedvező beltartalmi összetétel, betegség ellenállóság és költséghatékony termesztés ökológiai gazdálkodásban. Az idei kísérletekben 12 alakor és 10 tönke fajta és tájfajta szerepel, köztük azok is, melyeket az ÖMKi on-farm partnerei is termesztenek. A résztvevők az ősgabona parcellák megtekintése után megismerhették az ökológiai heterogén anyagokat (OHM), ami egy új növény kategória a fajták mellett, termesztésük és forgalmazásuk 2022 óta lehetséges.

Az ÖMKi többféle OHM előállításával foglalkozik. A látogatók a durum kísérletben megnézhették a durum eredetű OHM-ket, melyeket hagyományos nemesítésű fajtákkal összehasonlítva vizsgálnak a kísérletben. Emellett még két, további OHM típust is bemutatott az ÖMKi kutatója: durum és tönke keresztezésével előállított, valamint búza alapú OHM-t, melyek kísérleti fázisban vannak. Az OHM-kek előnye, hogy rendkívül heterogén, változatos összetételük miatt jobban ellenállhatnak a biotikus és abiotikus stresszeknek, emellett evolúciós potenciáljuk révén alkalmazkodni képesek a helyi termesztési adottságokhoz. Ennek kapcsán az előadó ismertette a részvételi nemesítés jelentőségét, melyben több résztvevő (nemesítő, kutató, gazda, felhasználó) együttes munkájával állítható elő új növény anyag, ami remekül illeszkedik az OHM koncepcióhoz is. A részvételi nemesítés egyik formája a részvételi fajtaválasztás, melyre az ÖMKi ősgabona on-farm kísérletei is keretet biztosítanak.

A szántóföldi bemutatót követően a Csoroszlya Farm telephelyén folytatódott a szakmai program. Elsőként Dr. Jobbágy Péter, az ÖMKi projektvezető kutatójának előadását hallhatták az érdeklődők „Hozamok alakulása az ökológiai és a konvencionális gazdálkodásban itthon” címmel. A szaktanácsadási csoport munkatársa izgalmas statisztikákat mutatott a közönségnek a KSH adatai alapján az ökológai gazdálkodásban, valamint a konvencionális gazdálkodásban elérhető szántóföldi hozamok összehasonlításáról. Ezt követően ismertette a 2024. évi anonimizált eGN adatok alapján a nagyobb ökológiai ágazatok fajtánkénti hozameredményeit, kitérve az ilyen jellegű elemzés korlátaira is (adatvédelem, nem kötelező a fajtanevek megadása, elírások a szabad szöveges mező miatt). Végül szintén az eGN adatok alapján bemutatta, hogy komoly tartalékok rejlenek még a hozamfokozásban, hiszen jellemzően minimális ráfordításokkal termelnek az ökológiai gazdaságok.

A terepi szemlén bemutatott parcellák és az ÖMKi-VSZT-Nébih ökológiai posztregisztrációs fajtatesztek aktualitásairól Balog Emese projektvezető kutató beszélt részletesen, bemutatva a kollégák tavaszi megfigyeléseit őszi búzában, őszi árpában és őszi borsóban, valamint a hálózat eddigi eredményeiről. Előadásából megtudhattuk, hogy hogyan is zajlik a kutatók munkája, milyen értékmérő tulajdonságokat tartanak fontosnak megfigyelni és feljegyezni, illetve, hogy ezek hogyan nyilvánulnak meg az egyes fajtákban. Kora tavasszal figyelik a fajták bokrosodását, gyomelnyomó képességét és növényegészségügyi vizsgálatot is végeznek. A beszámolóból kiderült, hogy a jelenleg is tesztelt, mai modern fajták többsége igen jó betegségellenállósággal rendelkezik, mely a kísérletek hatodik évében azt bizonyítja, hogy közülük több is alkalmas a biotermesztésre. A kutatótól azt is megtudhattuk, hogy a kalászosok mellett második éve őszi borsó és szója kísérletek is zajlanak, továbbá most tavasszal elindul a fűszerpaprika ökológiai posztregisztrációs tesztelése is.

Földi Mihály vezető kutatónk a legfrissebb eredményeket mutatta be az ÖMKi őszi búza on-farm kísérleteiből. A tavalyi évben a korábbi évekhez hasonlóan 10 helyszínen folytak őszi búza fajtatesztek ökológiai gazdaságokban, ahol változó fajtaszámmal csaknem 20 fajtát hasonlíthattunk össze. A helyszínek között nagy volt a különbség az elért termésátlagokban, de a szárazság és a hőstressz szinte mindenütt jellemző volt. A biotermesztés során is lényeges szempont a minőség, mert az értékesítés során az öko szektorban is a malmi minőség a keresett. A termésmennyiség és a termésminőség a legtöbb fajtánál fordított korrelációban van, igy a cél az arany középút – fontosabb a stabilitás, mint egy-egy kiugróan magas termés. Az üszög és a fuzárium fertőzöttséget is felvételezzük, mind az állományban, mind a szemminták bonitálásával, mert a betegségekre való fogékonyság kevésbé teszi alkalmassá az adott fajtát az ökotermesztésre.

A hazai ökológiai fehérjebázis biztonságának növelése – beszámoló az ÖMKi fehérjenövény fajtatesztjeiről címmel Dr. Kurucz Erika kutatási asszisztens tartott előadást. A 2024–2025-ös rendkívül száraz évjáratban az ökológiai fehérjenövény-kísérletek azt mutatták, hogy az őszi vetésű növények – különösen az őszi borsó – előnyt élveztek a tavaszi vetésű hüvelyesekkel szemben. A tornyiszentmiklósi szójakísérletben az Angelica és az Atacama kedvező eredményeket adott, míg a csicseriborsó esetében a vízhiány, a vetőmag-minőség és a növényegészségügyi problémák jelentősen korlátozták a termést. A kisparcellás és üzemi kísérletek összevetése alapján a genetikai potenciál rendelkezésre áll, azonban a realizált termést elsősorban a vízellátás, a talajállapot és az alkalmazott technológia határozta meg. A vizsgálatok rámutattak arra, hogy a termésbiztonság növelésének kulcsa a vízmegőrző termesztési rendszer és a megfelelő fajválasztás.

Az egyre szélsőségesebbé váló éghajlati viszonyok mellett különösen fontos, hogy az agrárium kiemelt figyelmet fordítson a talajegészség megőrzésére és a talajjavító módszerek alkalmazására. Nincs ez másként a biogazdaságokban sem. Dr. Berényi Üveges Judit, az ÖMKi vezető kutatója mutatta be a SOILRES projektet és ennek keretében a talajegészség helyreállítását célzó gyakorlatok kutatását ökológiai gazdálkodásban. Az előadásban ismertette a SOILRES projekt célját, amely a talaj-növény-mikrobiom komplex vizsgálatával igyekszik az agroökológiai gyakorlatokat fejleszteni és a bevált gyakorlatok elterjesztését segíteni.

A projektben 6 helyszínen, különböző klíma és talajadottságú helyszínen folynak kísérletek, köztük Magyarországon, a pannon klímazóna területén Száron a Csoroszlya farmon, ahol ökológiai gazdaságban vizsgáljuk a csökkentett művelés, a takarónövények és/vagy köztes vetés alkalmazását.  Minden egyes helyszín közös kísérletet is beállít, ahol a takarónövény és a mikrobiológiai készítmények hatását vizsgálják a projektben részt vevő kutatók, viszont minden helyszín a fejlesztésekben más-más gyakorlatra fókuszál. Franciaországban (kontinentális) az úgynevezett „agropréri rendszert” vizsgálják, Dániában (atlanti) az évelő búzával kísérleteznek, Finnország (boreális éghajlat) diverz takarónövényekre fókuszál konvencionális és biogazdaságban, Olaszországban (mediterrán) a sávos művelés és az ehhez szükséges gépfejlesztés került középpontba, Portugáliában (mediterrán) pedig a takarónövények nitrátkimosódásra gyakorolt hatását valamint a mikrobiológiai készítmények segítségével a műtrágyahasználat-csökkentés lehetőségeit is nézik.

Az ebédet követően a társaság kettévált, és az Organic Yields Up projekt résztvevői egy workshop keretében termésstabilitást célzó stratégiákat dolgoztak ki Tóth Lilla kutató irányításával. A műhelymunka során a márciusi találkozón összegyűjtött termésstabilitást segítő megoldási javaslatok közül választottak ki kettőt a résztvevők, majd ezeket vizsgálták meg részleteiben. A cselekvési területek közül a vízmegtartásra és a szárazságtűrő és termőhelynek megfelelő faj- és fajtaválasztására esett a választás, majd a résztvevők kidolgozták, hogy ezek eléréséhez milyen változásokra van szükség az ökológiai mezőgazdasági szektor szereplői részéről. Az összegyűjtött javaslatokat képviselni fogjuk a projekt következő fázisaiban, a szakértői találkozón, amely az EU-s szakpolitikai javaslatokat készíti elő.

A csapat másik fele a SOILRES és KAP projekt workshopján vett részt Allacherné Szépkuthy Katalin csoportvezető és Berényi Üveges Judit vezető kutató moderálásával.

Az ÖMKi KAP-kiemelt projektjének célja az ökológiai átállás módszertani támogatása, a SOILRES projekt pedig az agroökológiai gyakorlatok bevezetését vizsgálja a talajdegradáció megállítása a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a termésstabilitás szempontjából. Allacherné Szépkuthy Katalin előadásában összefoglalta az ÖMKi dr. Jónász Gerda vezetésével 2024-2025 között végzett, a regeneratív ökológiai gazdálkodással kapcsolatos kutatásait, bemutatva, hogy az öko termelők milyen gyakorlatokat ismernek, melyeket tartanak követendőnek. Berényi Üveges Judit pedig ismertette a SOILRES projekt keretében az ÖMKi által vizsgált agroökológiai gyakorlatokat, melyek a csökkentett művelés takarónövények alkalmazása mellett.

A műhelymunka keretében azt jártuk körbe, hogy ezeknek a gyakorlatoknak a hatékonyabb alkalmazásához milyen fejlesztésekre lenne szükség, melyek ezeknek a gyakorlatoknak az erősségei, milyen lehetőségek vannak az alkalmazásukra és melyek a kockázatai. A résztvevők megállapították, hogy a víz egyre kritikusabb tényező a gazdálkodásban. A takarónövények alkalmazásánál a vetésidő és a fajösszetétel szempontjából egyre bizonytalanabb a nagy zöldtömeget adó takarónövényállományok kialakulása az ország nagy részén, különösen az Alföldön. A kutatási kérdések is a sikeres takarónövényállományok létrehozásának feltételeire céloztak, mennyi eső után, milyen nedvességállapotnál van már értelme a takarónövény vetésnek.

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy idén is velünk tartottak a Szántóföldi Szakmai Napunkon!

Kapcsolódó hírek

Válassz letölthető szakmai kiadványaink közül!