Szakmai szempontok egy új tanúsítási rendszer kialakításához a regeneratív gyakorlatok megerősítésére az ökológiai gazdálkodásban

A talajállapot romlása és a klímaváltozás hatásai miatt a gazdák egyre összetettebb kihívásokkal szembesülnek, ami fokozza az érdeklődést az ellenállóbb, alacsony inputigényű rendszerek – például az ökológiai gazdálkodás és a regeneratív művelési módszerek – iránt. Ezért az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) egy olyan új nemzeti feltételrendszer (továbbiakban ÖKO+) megalapozásán kezdett el dolgozni, amely megfelelő keretet teremthet a regeneratív gyakorlatok ökológiai gazdálkodásba való integrálására. Az EU bioelőírásainál részletesebb hazai ökológiai feltételrendszer célja a magyar bioalapanyagok és élelmiszerek versenyképességének növelése. Összességében a fenntarthatóságra kiemelten odafigyelő árutermelő ökogazdák előnyben részesítése, mind a kereskedelemben, mind a támogatáspolitikában. Az ÖKO+ hazai feltételrendszer létjogosultságát és lehetséges irányadó előírásait széles körű szakmai egyeztetések alapján mértük fel. Cikkünkben bemutatjuk a feltételrendszer kialakítását megalapozó szakmai konzultáció módszertanát, annak legfontosabb eredményeit, és ez alapján a feltételrendszer várható jövőjét.

Az ÖKO+ feltételrendszer kidolgozását támogató szakmai konzultáció három fő témakör köré szerveződött. Az első témakör az európai uniós ökológiai feltételrendszer elvárásait, és az ezeknél részletesebb szabályok szükségességét/szükségtelenségét járta körül, valamint kitért a teljes üzem ökológiai átállásával kapcsolatos gazdálkodói attitűdökre. A második témakör a nemzetközi gyakorlatból ismert öko magán feltételrendszerek és regeneratív tanúsítási protokollok alapján azonosított 10 tématerület mentén mérte fel a gazdálkodók és szakemberek véleményét. Kitértünk a regeneratív gazdálkodási gyakorlatok ismertségére, a talajművelési módszerekkel kapcsolatos attitűdökre, a tápanyag-gazdálkodás,  a biológiai nitrogén megkötés, az inputanyagok használata témakörök megítélésére, az állattartás szerepére és az állatjólléttel kapcsolatos hozzáállásokra, a legelő- és kifutóhasználat hazai gyakorlatainak megítélésére, az élőhelyteremtést célzó jó gyakorlatokra és a társadalmi igazságosság témakörének a feltételrendszerbe való beemelésére.A harmadik nagy témakör a tervezett feltételrendszerrel szembeni nyitottságot, valamint a motiváló és visszatartó tényezőket tárta fel. A szakmai egyeztetés 2024 tavaszán kvantitatív és kvalitatív adatgyűjtési módszerek kombinálásával zajlott. A több mint 100 válaszon alapuló online kérdőíves elemzést 14 szakértővel készített interjú egészítette ki, az eredményeket pedig az ÖMKi füzesgyarmati szántóföldi napján, egy strukturált műhelymunka keretében vitattuk meg 13 szakmai résztvevővel. Az online felmérésben résztvevők 76%-a gazdálkodó volt (60%-uk rendelkezett ökológiai tanúsítással, közülük 33% teljes üzemével átállt), míg 27% szaktanácsadóként, 18% pedig az oktatás vagy kutatás területéről érkezett. A mélyinterjúkban 36%-ban gazdálkodók, 36%-ban tanúsító szervezetek képviselői, 14%-ban szaktanácsadók, valamint 14%-ban természetvédelmi szakértők vettek részt. A műhelymunka résztvevői szintén vegyes hátteret képviseltek: 38% tanúsító szervezet munkatársa, 31% gazdálkodó, 31% szaktanácsadó és 31% az öko szántóföldi ágazat egyéb szereplője volt.

A kérdőív kitöltőinek mindössze 35%-a tartotta az ökológiai gazdálkodás jelenlegi szabályozását teljesen összhangban saját vízióival és célkitűzéseivel, míg 40% szerint az csak részben, 25% szerint pedig egyáltalán nem felel meg ezeknek. A válaszadók több olyan területet is azonosítottak, ahol szerintük a jelenlegi szabályozás kiegészítésére vagy pontosítására lenne szükség. Legnagyobb arányban a talajgazdálkodás, különösen a talajművelési gyakorlatok részletesebb szabályozását tartották fontosnak (24%). Emellett igény mutatkozott a biodiverzitás és fajtagazdagság megőrzését ösztönző előírások erősítésére (12%), a teljes gazdaságra kiterjedő, ökológiai átállást támogató ösztönzők bevezetésére (9%), valamint ugyanekkora arányban említették a párhuzamos gazdálkodás feltételeinek még egyértelműbb szabályozását is. Az interjúk során a válaszadók inkább kritikai észrevételeket tettek a jelenlegi szabályozással kapcsolatban és tovább erősítették a kérdőív eredményeit. Kiemelték, hogy az ökológiai szabályozás jelenlegi formájában elsősorban a vegyszermentességre összpontosít, miközben nem fogalmaz meg kellően konkrét elvárásokat a biodiverzitás növelésére, a mezőgazdasági területek ökológiai állapotának fokozására, vagy a talajállapot javítására.

Az online kérdőívben a gazdálkodói válaszadók 65%-a tartotta fontosnak, hogy egy ökológiai tanúsításban részt vevő üzem egésze legyen ökológiai gazdálkodásra átállítva. A gazdálkodói válaszadók szerint a teljes átállást elsősorban a magas, bizonytalan megtérülésű költségek (23%), valamint a technológiai, gyakorlati és szakmai felkészültség hiányából adódó nehézségek (11–11%) nehezítik. További akadályként 6% az adminisztratív terheket, újabb 6% pedig a gazdaság szerkezeti adottságait említette. A teljes átállással kapcsolatos motiváló tényezők között a gazdálkodói válaszadók elsősorban a gazdasági megtérülésbe vetett bizalmat emelték ki (32%), amit 14% szerint a célzott támogatás erősítene. A belső elköteleződés is fontos szerepet kapott: 14% a környezet- és természetvédelem, 13% pedig az egészséges élelmiszer-előállítás iránti meggyőződés alapján támogatja a teljes átállást. További szempontként jelent meg az öko feltételrendszer gazdálkodói elvárásokhoz való igazodása (12%), a szakmai támogatás elérhetősége (10%) és a gazdaság felkészültsége (9%). Az agrárszakemberek szerint az átállás ösztönzésében kulcsszerepet játszanak a célzott támogatások (33%), a szakmai segítség biztosítása (28%), a piacra jutás és piacszervezés erősítése (21%), az adminisztratív terhek csökkentése (9%), valamint a gazdálkodók közötti együttműködés ösztönzése (5%). A teljes átállás különösen akkor tűnik vonzónak, ha az a gazdálkodási folyamatok egyszerűsödését is eredményezi. Ezenfelül a mélyinterjúk tovább árnyalták a képet a gazdák óvatosságáról a teljes átállással kapcsolatban, hiszen a fokozatosság csökkenti a kockázatokat. Jellemzően először a gyengébb adottságú területek kerülnek átállításra, míg a párhuzamos gazdálkodás lehetőséget ad a gazdaságilag érzékenyebb kultúrák megtartására a konvencionális rendszerben. A párhuzamos gazdálkodás magas hazai arányát elsősorban a támogatásvezérelt átállás magyarázza, amely jellemzően a gyepek és a versenyképtelen gyümölcsösök ökológiai tanúsítását eredményezi. Mivel az ökológiai gyepeken legtöbbször továbbra is konvencionális állatállományt legeltetnek, a kiöregedett ültetvényeken pedig minimális hozammal és alacsony minőségben termelnek, az átállás többnyire nem jár együtt érdemi ökológiai termék előállításával. Ráadásul az állatállomány átállításának elmaradása komoly akadálya a gazdaságok későbbi teljes átállításának. A teljes átállás elsősorban olyan, kisebb gazdaságokban valósul meg, ahol a párhuzamosság fenntartása aránytalan többletterhet jelentene. A nagyobb gazdaságokban, ahol könnyebben megvalósítható az ökológiai és a konvencionális termelési egységek elkülönítése, jellemzően azokat a növénykultúrákat állítják át, amelyek jól kezelhetők ökológiai művelésben és felárasan értékesíthetők. A válaszadók továbbá hangsúlyozták, hogy a teljes átállást leginkább egy, az ökológiai gazdálkodásra specializált szaktanácsadói hálózat, valamint a gyakorlati tudásmegosztást támogató platformok jobb hozzáférhetősége segíthetné. 

Az online megkérdezett gazdálkodói válaszadók 75%-a jelezte, hogy ismer a hazai ökológiai növénytermesztésben megjelenő regeneratív gyakorlatokat. A felsorolás során a legtöbb válasz a növénykultúrák tudatos, diverzifikált megválasztására (50%), a csökkentett talajművelésre és a talajszerkezet javítására (27%), az állattartás integrálására (8%), az élőhelyteremtésre (5%) és az alternatív inputanyagok alkalmazására (5%) érkezett. A mélyinterjúk során a válaszadók elsősorban a csökkentett talajműveléssel kapcsolatos gyakorlatokat soroltak fel. A második leggyakrabban említett kategória a növénykultúrák tudatos kiválasztása volt, különösen a vetésforgó diverzifikálására való törekvés. A takarónövények kiválasztásánál fontos szempontként merült fel, hogy milyen mértékben és mélységben hasznosítják a rendelkezésre álló vízkészletet, valamint, hogy végtermékként mennyiben hasznosíthatók. A válaszadók hangsúlyozták, hogy a regeneratív gyakorlatok adaptálásakor figyelembe kell venni hazánk erősen kontinentális, egyre inkább mediterrán jegyeket mutató klímáját, különös tekintettel a csapadékhiány jelentette korlátokra. 

Az online felmérésben a gazdálkodók 99%-a, a mélyinterjúkban pedig valamennyi válaszadó egyetértett abban, hogy szélesebb körben kellene alkalmazni a talaj szervesanyag-tartalmát, szerkezetét és biológiai aktivitását javító módszereket a hazai mezőgazdaságban. A mélyinterjúk során a válaszadók rámutattak, hogy a regeneratív gyakorlatok szélesebb körű alkalmazását leginkább a szokványos szemlélethez való ragaszkodás, az ökologikus megközelítés hiánya, valamint az ismeretek hiányából fakadó szkepticizmus akadályozza, mivel a hazai gazdálkodók többsége nem rendelkezik szakképzettséggel a növényfejlődés, a tápanyagutánpótlás biológiai folyamatai és a talajbiológiai szolgáltatások működése terén. Úgy vélték, hogy a regeneratív módszerek lassú elterjedése csak a gazdálkodói ismeretek bővítésével, a tapasztalatcserét segítő platformokkal és célzott, gyakorlati megvalósítást is támogató ösztönzőkkel gyorsítható fel. Emellett szükségesnek tartják, hogy uniós szinten is megfogalmazásra kerüljenek a talajmegújításra vonatkozó követelmények, valamint, hogy a támogatási feltételek előtérbe helyezzék a talajkímélő eljárásokat.

1. ábra Bizonyos talajművelési gyakorlatokkal kapcsolatos attitűdök (Forrás: saját online kérdőív, 2024)

Azt, hogy a lehető legkevesebb ideig legyen élő növénytakaró nélküli az öko szántók felülete, az online válaszadók 92%-a támogatta. A mélyinterjúkban a válaszadók hangsúlyozták, hogy a vetett növényes talajtakarás esetén a növénykultúrák kiválasztásakor kulcsfontosságú a helyi talaj-, termőtáj- és klímaadottságok figyelembevétele. Szintén 92% támogatta, hogy a talajművelés forgatás nélkül, a mulcsot a felszínen hagyva történjen. A válaszadók kiemelték, hogy a mulcsolásra alapozott tápanyag-visszaforgatás hatékonyságához elengedhetetlen a talaj humusztartalmának és az adott terület klimatikus viszonyainak – különösen a csapadékviszonyoknak – ismerete. Emellett rámutattak, hogy a szalmatakarás szélesebb körű alkalmazását elsősorban növényvédelmi aggályok korlátozzák, ami különösen az ökológiai gazdálkodásban jelent kihívást a felszívódó gombaölő szerek tiltása miatt.

Az ökológiai gazdálkodást szabályozó EU-rendelet lehetővé teszi a nem iparszerű állattartásból származó pelletált trágyák használatát. A kérdőív válaszadóinak 53%-a fontosnak tartotta, hogy a szerves trágya ne iparszerű rendszerből származzon, míg 41%-uk számára ez nem volt lényeges szempont. A mélyinterjús válaszadók többsége szerint az ökológiai elvek következetesebb érvényesítése érdekében indokolt lenne szigorúbban meghatározni az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett trágyák körét. A pelletált trágyával szembeni kritikák elsősorban annak magas ökológiai lábnyomára irányultak, melynek csökkentésére a válaszadók a regionális előállítás és felhasználás előtérbe helyezését, extenzív állattartási források bevonását, valamint az állatállományok ökológiai átállításának támogatását javasolták. A kérdőív kitöltői által azonosított, hazai ökológiai növénytermesztésben a tápanyaggazdálkodás szempontjából követendőnek tartott gyakorlatok 46%-a növényi eredetű szervesanyag-gazdálkodási megoldásokra irányult, például nitrogénmegkötő növények, talajtakarás, szármaradványok visszaforgatása, vetésforgó és mulcsozás alkalmazására. Az állati eredetű trágyázási gyakorlatokat 16% emelte ki, a legeltetés, az istállótrágya, valamint az állattartás bevonását hangsúlyozva. További 13% általánosságban említette a szerves trágya, 7% pedig a komposztálás fontosságát. Emellett 14% egyéb inputanyagokat – például mikrobiológiai készítményeket és ásványi anyagokat – sorolt fel. Az interjúk során kiemelkedő gyakorlatként azonosították az agráriumban és az azon kívül keletkező szerves anyagok komposztálását, valamint a komposzt tápanyagutánpótlásra, talajjavításra, talajszerkezet-javításra való felhasználását. Többen példaértékűnek tartották a szántóföldi legeltetést is, ahol a takarónövényeket rövid időn belül, nagy állatsűrűséggel legeltetik. A válaszadók szerint a nagytestű növényevők extenzív tartása kulcsszerepet játszik a természetes élőhelyek és gyepek fenntartásában, utalva olyan külföldi példákra is, ahol a legeltetés a vetésforgó szerves részét képezi.

Az online felmérésben a válaszadók 65%-a szerint lenne indokolt számszerűsíteni a pillangósvirágú növények részarányát a vetésforgóban az ökológiai szántóföldi termesztésben, valamint előírni a pillangósok termesztését vegyes ökológiai kertészetekben zöldtrágyaként vagy talajtakaróként alkalmazva. A mélyinterjúk során megoszlottak a vélemények a számszerűsítésről, a válaszadók a növénykultúrák diverzitásának előírását tartották fontosnak, különös tekintettel az eltérő életciklusokra, a gyökérképzés mélységére és a nitrogénmegkötés módjára. Úgy vélték, hogy a számszerűsített követelményeket gyakorlati útmutatókkal, valamint koordinált tapasztalatcserét biztosító platformokkal kellene kiegészíteni, hogy a gazdálkodók a pillangósvirágú növényeket ökológiai szempontból is megfelelően tudják beilleszteni a vetésforgóba.

Az online kérdőív kitöltőinek 24%-a tudott felsorolni olyan, az ökológiai gazdálkodásban alkalmazható inputanyagot, amelynek a használatával nem értett egyet, vagy azt további korlátokhoz kötné. A réz használatának további korlátozását a válaszadók 40%-a nem tartotta szükségesnek, 38%-a támogatta. A mélyinterjúk során a válaszadók hangsúlyozták, hogy a réz alkalmazása az ökológiai gazdálkodásban gyakran elkerülhetetlen, mivel nincs más hatékony védekezési módszer a gombabetegségek ellen. A korlátozás mellett ezért a hatékonyság növelését is kulcsfontosságúnak tartották, például alacsonyabb réztartalmú, korszerűbb készítmények fejlesztésével, illetve a kijuttatási technológiák optimalizálásával. Emellett javasolták, hogy a kijuttatható réz mennyiségét a talaj rézterheltségéhez igazítsák. Amikor arról kérdeztük a kérdőív résztvevőit, hogy szükségesnek tartják-e a nem szelektív rovarölő szerek, például a piretrin vagy a spinosad hatóanyagú növényvédő szerek korlátozását, 62% értett egyet a korlátozás szükségességével. Az interjúk során a magukat kompetensnek érző válaszadók egyöntetűen hangsúlyozták a növényvédő szerek korlátozásának szükségességét, különösen a piretrin hatóanyagú készítmények esetében, amelyeket még a spinosad tartalmúaknál is indokoltabbnak tartottak szigorítani. Jelentős kihívásként azonosították, hogy az ökológiai gazdálkodásban alkalmazható rovarölő szerek száma korlátozott, valamint a meglévő készítmények többsége csak ismételt alkalmazással biztosít megfelelő védelmet. Az eszköztelenségtől való félelem miatt a nehezebben védhető kultúrákat gyakran nem állítják át, ami akadályozza a teljes ökológiai átállás megvalósulását. Nem alakult ki egyértelmű álláspont a szintetikus kelátképzők ökológiai gazdálkodásban való használatáról, a kitöltők jelentős része nem tudott érdemben hozzászólni a kérdéshez. Az interjúk során egy válaszadó kivételével a többség kifejezetten veszélyesnek tartotta a szintetikus kelátképzőket, arra hivatkozva, hogy nem áll rendelkezésre elegendő kutatási adat azok lebomlásáról, felhalmozódásáról és a növényvédelmi funkcióikon túli hatásaikról. Többen hangsúlyozták, hogy használatukat több ökológiai feltételrendszer kifejezetten tiltja.

2. ábra Bizonyos inputanyagok használatával és korlátozásával kapcsolatos attitűdök (Forrás: saját online kérdőív, 2024)

Az online kérdőív válaszadóinak 54%-a nem tartotta problematikusnak, hogy a jelenlegi támogatási rendszer lehetővé teszi nem ökológiai állatok tartását öko gyepeken, 33% viszont igen. A kérdőív válaszadói az állatállományok alacsony átállítottságának okai között elsősorban az ökológiai minősítés adminisztratív terheit (25%), a piaci megtérüléssel kapcsolatos bizonytalanságokat (20%), valamint a követelmények gyakorlati teljesítésének nehézségeit (6%) nevezték meg. A válaszadási trend a mélyinterjúk során hasonló volt, de az állatállomány átállításának fő akadályai között említették a kiegészítő takarmányozás költségeit, a szigorúbb gyógyszerezési előírásokat, az adminisztratív terheket, valamint a szabályozásnak való megfelelés nehézségeit. A kisebb tejelő gazdaságok esetében további korlátot jelent, hogy a rendelkezésre álló tejmennyiség nem elegendő az ökológiai feldolgozáshoz, míg a húsmarhatartók körében a szűk piaci kereslet és az ökológiai minősítéssel rendelkező vágóhidak, illetve feldolgozóüzemek hiánya csökkenti az átállási hajlandóságot.

Az állatjóléti szempontokkal kapcsolatban a kérdőív válaszadóinak 40%-a, a mélyinterjúk résztvevőinek pedig 57%-a vélte úgy, hogy bizonyos területekre nagyobb figyelmet kellene fordítani az ökológiai gazdaságok ellenőrzése és tanúsítása során. Az állatjólét javítása érdekében elsősorban a tartási körülményekre (48%), a takarmány és ivóvíz minőségére (15%), a természetes viselkedésformák biztosítására (15%), a megfelelő egészségügyi ellátásra (13%), az állatok humánus kezelésére (5%), valamint az állatvédelmi előírások betartására és az ellenőrzések szigorítására (4%) kellene nagyobb hangsúlyt fektetni a válaszadók szerint. A mélyinterjúk válaszadói az alábbi problématerületeket azonosították: a takarmány magas költsége veszélyezteti a megfelelő takarmányozást; a tejipar részéről ellenérdekeltség mutatkozik a legeltetéssel szemben; a baromfitartásban az engedélyezett állatsűrűség még ökológiai feltételek mellett is túlzott; a gyógyszerhasználat szigorú korlátozása pedig megnehezíti az állatok egészségi állapotának fenntartását. A hazai jogszabályi keretrendszert alapvetően körültekintőnek értékelték, mivel az figyelembe veszi az állatok igényeit, tiltja az erőszakos beavatkozásokat, illetve azok szükségessége esetén engedélyhez köti azokat. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az ellenőrzéseknek nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a takarmányellátás minőségére és mennyiségére, az állatok általános ellátottságára, valamint az elhullási arányra. Úgy vélték, hogy az állatállomány ellenőrzéséhez a gazdasági dokumentumok átvizsgálása önmagában nem elegendő, a tényleges állapotok pontosabb felméréséhez fizikai állapotmutatókon és viselkedési indikátorokon alapuló tételes ellenőrzésre lenne szükség.

Az EU ökológiai rendelete előírja, hogy az állatok számára időjárási és egészségügyi feltételektől függően biztosítani kell a legelőhöz vagy kifutóhoz való hozzáférést, ami nemcsak mozgásigényük kielégítését szolgálja, hanem a legeltetés révén a takarmányozás kiegyensúlyozottságához is hozzájárul. A kérdőív kitöltőinek 52%-a fontosnak tartotta a legeltetésre vonatkozó előírások konkrétabb meghatározását – például minimálisan előírt legelőn töltött napok formájában. A mélyinterjúk résztvevői ugyanakkor az előírások időjárásfüggő megvalósíthatóságát emelték ki, hangsúlyozva, hogy a túllegeltetés és túltaposás elkerülése érdekében figyelembe kell venni a legelők aktuális állapotát és teherbírását.

A kérdőív kitöltőinek 94%-a indokoltnak tartja élőhelyvédelmi előírások bevezetését az ökológiai gazdálkodásban, a mélyinterjúkban pedig minden megkérdezett egyetértett ezen előírások szükségességével. A gazdálkodói válaszadók szerint egy szántóföldi művelésű hazai gazdaság területének akár 9,4%-át is gazdaságosan fordíthatná állandó élőhelyek létesítésére; a mélyinterjúkban ez az arány átlagosan 10% volt. A kérdőív kitöltőinek 74%-a tudott élőhelyteremtéshez kapcsolódó gyakorlatokat megnevezni: ezek 33%-a gazdaságon belüli, 33%-a a gazdaság közvetlen környezetében megvalósítható beavatkozásokra, míg 21%-a vizes élőhelyek kialakítására irányult. A válaszadók szerint különösen nagy lehetőség rejlik az alacsony termőképességű, nehezen művelhető területeken található mikroélőhelyek megtartásában.

A kérdőív kitöltőinek 70%-a fontosnak tartotta, hogy egy új feltételrendszer a munkavállalói jogok védelmét és a méltányos munkakörülmények biztosítását is tartalmazza, amivel a mélyinterjúk résztvevői is egyetértettek, ugyanakkor annak gyakorlati kivitelezhetőségével kapcsolatban kételyeiket fejezték ki. Annak ellenére, hogy a munkavállalói jogok védelmével kapcsolatban hazánkban egyértelmű jogszabályok vannak érvényben, az agráriumban továbbra is jelentős probléma a bújtatott alkalmazás, valamint a munkavédelmi előírások figyelmen kívül hagyása, azok életszerűtlenségére hivatkozva. Többen jelezték, hogy a csúcsidőszakok időjárásfüggő, kritikus mezőgazdasági munkálatai során a legnagyobb jóindulattal sem tudnák maradéktalanul betartani az ilyen jellegű előírásokat, ezért azok beemelését csak egy olyan rugalmas szabályozási keretben tartják elképzelhetőnek, amely figyelembe veszi a mezőgazdasági munka szezonális sajátosságait.

A szakmai konzultáció során az ökológiai gazdálkodókkal és más szakemberekkel folytatott kérdőíves felmérés és mélyinterjúk alapján egyértelműen kirajzolódtak azok a visszatartó és motiváló tényezők, amelyek egy regeneratív elemeket is integráló új ökológiai feltételrendszer bevezetéséhez kapcsolódnak. A gazdálkodók részéről számos visszatartó tényező és negatív prekoncepció merült fel egy ilyen feltételrendszerrel kapcsolatban. Jelenleg komoly hiányosságokat érzékelnek a megfeleltetéshez és a nyugat-európai minták hazai adaptációjához szükséges gyakorlati tapasztalat, a tanúsított termékek piacával kapcsolatos információk, a szakmai felkészültség, a megfelelő gépesítettség, az átállást támogató források, valamint a helyi ellátási láncok fejlettsége terén. További visszatartó tényezőt jelentene, ha az új rendszer nem venné figyelembe a gazdaságok sajátos adottságait, ha korlátozná a gazdálkodók szakmai és kísérletezési szabadságát, illetve, ha a követelmények életszerűtlenek vagy nehezen teljesíthetők lennének. Fontosnak tartják, hogy a rendszerhez megfelelő ösztönzők, szakmai támogatás és szaktanácsadás, valamint olyan tapasztalatmegosztó platform is társuljon, amely segíti a gyakorlatok helyi adaptálását. A gazdálkodók negatív prekoncepciói között szerepel a nehezen teljesíthető feltételek miatti aggodalom, az átláthatatlan és túlbonyolított szabályozás, a bonyolult megfeleltetési eljárás, az ellenőrzési többletköltségek, valamint a megnövekedett adminisztratív terhek. Sokan attól tartanak, hogy az új követelmények csökkenő termelékenységet, visszaeső jövedelmezőséget és fokozódó megélhetési bizonytalanságot idézhetnek elő.

A gazdálkodók számára akkor lehet vonzó egy regeneratív elemeket is tartalmazó új feltételrendszer, ha az nem jár túlzott adminisztratív terhekkel, teljesíthető és kiszámítható követelményeket támaszt, valamint az elvárt gyakorlatok adaptációjához részletes iránymutatást biztosít. Fontos szempont továbbá, hogy a rendszer támogassa a gazdálkodók közötti tapasztalatmegosztást, a követelményrendszer által javasolt gyakorlatok hatékony adaptációjához intézményesített hátteret biztosítson. Elengedhetetlen a megfelelő tájékoztatás a feltételrendszer követelményeivel kapcsolatban, valamint egy átlátható, egyszerű és többletadminisztrációt minimalizáló tanúsítási folyamat kialakítása. A gazdálkodói motivációt növelné az is, ha a rendszerhez kapcsolódó védjegy versenyelőnyt biztosítana a prémium termékek piacán, és nemzetközileg elismert feltételrendszerekkel is könnyen megfeleltethető lenne. Emellett különösen ösztönző lenne, ha az előírt gyakorlatok minél nagyobb mértékben átfednének azokkal, amelyek a klímaadaptációs stratégiákhoz kapcsolódó támogatások megszerzését is lehetővé teszik. A regeneratív elemek szélesebb körű beemelésében az arra nyitott gazdálkodók egy még fenntarthatóbb ökológiai gazdálkodói rendszer létrehozásának lehetőségét látják. Egyre többen fordulnak a regeneratív gyakorlatok felé a költségcsökkentés és a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás érdekében. Nagyban motiválná a gazdálkodókat, ha a regeneratív gyakorlatok szélesebb körben ismertté és elfogadottabbá válnának, valamint az adaptálásukban való jártasság pozitív megítéléssel járna gazdálkodói körökben. Többen hangsúlyozták a regeneratív gyakorlatok adaptációja körül kialakuló közösség megtartó erejét.

Összeségében, a szakmai konzultáció során gyűjtött visszajelzések azt mutatják, hogy a megkérdezettek többsége egyetért a felvázolt feltételrendszer kitűzött céljaival, és nyitott arra, hogy egy új, regeneratív gyakorlatokat is beemelő program keretein belül, az ökológiai gazdálkodás alapelveivel összhangban, hozzájáruljon a talaj- és környezeti állapotok javításához. A cikkben bemutatott eredményekre építve, amely egy szélesebb szakmai kör attitűdjeit, igényeit és fenntartásait azonosította számos releváns problémafelvetés megvitatása alapján, tovább dolgozunk az új ÖKO+ feltételrendszer/program kialakításán.

Mikor a válaszadókat arról kérdeztük, hogy üdvözölnék-e egy olyan új feltételrendszer megjelenését, amely a regeneratív mezőgazdaság elveit figyelembe véve, az EU Öko rendelet által meghatározott követelményekhez képest bizonyos területeken részletesebb elvárásokat támasztana az annak megfelelni akaró gazdák számára, 87% adott pozitív választ. A megkérdezett gazdálkodók 80%-a jelezte, hogy a jövőben érdekelné egy regeneratív elemeket is tartalmazó kiegészítő ökológiai tanúsítás megszerzése. Az ökológiai tanúsítással rendelkezők körében ez az arány 86%, míg a nem tanúsított gazdálkodók 76%-a mutatott nyitottságot. A védjegyprogram az ökológiai ellenőrzésre épülő tanúsítási rendszerként működve két minősítési szintet kínálna: ÖKO+ és Arany ÖKO+. A tanúsítás megszerzésének alapfeltétele a feltételrendszerben meghatározott regeneratív alapelvek teljes üzemre kiterjedő alkalmazása lenne (beleértve az ökológiailag még nem tanúsított területeket), továbbá a gazdaság teljes területének ökológiai átállításának elindítása legkésőbb öt éven belül. Részlegesen átállt ökológiai gazdaságok esetén az ÖKO+ védjegy azon termékeknek lenne adható, amelyek a tanúsított ökológiai egységből származnak, és megfelelnek az ÖKO+ feltételrendszer előírásainak. Az Arany ÖKO+ védjegy azoknak a gazdaságoknak lenne adható, amelyek teljes területükön ökológiai gazdálkodást folytatnak. A védjegy lehetőséget nyújtana a tanúsított termékek regionális eredetének jelölésére; emellett hosszú távú cél az ÖKO+ rendszer nemzetközi magánfeltételrendszereknek való megfeleltethetősége (lásd Bio Austria, Bio Suisse).

A projekt Magyarország Kormánya és az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.