Eltelt egy hónap a PREGA 2026 óta – a konferencián számos új és hasznos információhoz juthattak a résztvevők, melyek közül remélhetőleg minél többet hasznosítanak a mindennapokban.
Február 10–11-én ismét Kecskemét adott otthont az Agroinform által megrendezett PREGA Precíziós Gazdálkodási Konferencia és Kiállításnak, amely immár több mint egy évtizede a hazai agrárdigitalizáció egyik legfontosabb szakmai fóruma. Míg a kezdeti években elsősorban koncepciókról és technológiai lehetőségekről szólt a többszáz érdeklődőt vonzó konferencia, mára a hangsúly egyértelműen a működő, gazdasági eredményt hozó megoldásokon van.
A digitalizáció a mezőgazdaság teljes területén egyre gyorsabban terjed: drónok segítik a növényvédelmet, szenzorok és kamerák figyelik az állattartó telepeket, a gazdák pedig egyre gyakrabban mobilalkalmazásokon keresztül irányítják gazdaságuk egyes folyamatait. A legnagyobb kihívás ma már nem az adatok gyűjtése, hanem azok rendszerezése és értelmezése, hogy valódi döntéstámogató eszközzé váljanak.
„Minden forint számít”
Bolyki Bence, az Agroinform portálvezetője és a rendezvény ötletgazdája a rendezvény kapcsán úgy fogalmazott: a precíziós gazdálkodás nem pusztán eszközök és szoftverek kérdése, hanem alapvetően gondolkodásmód. Mint rámutatott:
„A mai gazdasági környezetben a gazdálkodóknak egyre kisebb kockázattal és egyre nagyobb hatékonysággal kell működniük. A konferencia célja ezért az volt, hogy a résztvevők olyan gyakorlati megoldásokat és ötleteket kapjanak, amelyeket saját gazdaságukban is alkalmazni tudnak.”
A szakmai érdeklődést jól mutatja, hogy az Agroinform konferenciái iránt továbbra is jelentős a kereslet: 2025-ben a különböző rendezvényekre – az online konferenciákra és a PREGA-ra – mintegy 34 ezer regisztráció érkezett.
Gyakorlati példák a szántóföldtől az állattartásig
A konferencia hat szakmai szekcióban, több mint 110 előadó részvételével mutatta be az agrárdigitalizáció legújabb megoldásait. Az előadások a szántóföldi növénytermesztéstől az állattenyésztésen át egészen az élelmiszeripari technológiákig terjedtek.
A konferencián az ÖMKi kutatói is előadtak. Dr. Márton Aliz állattenyésztési csoportvezetőnk a Agrár-EDIH projekt PREGA keretében megrendezett „Szaktanácsadás a precíziós gazdálkodásban” képzés keretében beszélt a digitális szenzorokra alapozott szaktanácsadás alapjairól és lehetőségeiről a hazai legelőre alapozott húsmarhatartásban. Labus Balázs AgroIT csoportvezetőnk pedig a digitális adatgyűjtés fontosságára, lehetőségeire és az MI illeszkedésére irányította a figyelmet futó kutatásaink nézőpontjain keresztül.
A PREGA 2026 összegzése egyértelmű: a precíziós gazdálkodás ma már nem a jövő ígérete, hanem a jelen gyakorlata. A digitalizáció, az automatizáció és az adatalapú döntéshozatal egyre inkább meghatározza a mezőgazdaság versenyképességét.
A konferencia üzenete világos volt: a modern agráriumban minden adat, minden döntés – és valóban minden forint – számít.
A teljes cikk, amely az Innovációs és Agrárgazdaság Digitalizációjáért díj további részleteit is bemutatja, itt olvasható.




