Az eseményről készült beszámoló ITT olvasható.

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet már négy éve folytatja sorközvetéssel kapcsolatos kísérleteit, amelynek eredményeiről most a kutatást vezető szakemberek számolnak be. Emellett az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem kutatói beszélnek majd a vízhiány szőlőre gyakorolt hatásáról különböző alany-nemes kombináció esetén és a hozamkorlátozás borminőségre gyakorlot hatásának vizsgálatáról Kékfrankos eseteben.

Az ebédet követően az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársai és együttműködő partnerei egy tervezői műhelymunka során szeretnék megosztani és megvitatni tapasztalataikat a különböző sorköztakaró növényzet fenntartható szőlőtermesztésben való alkalmazhatóságáról. A tervezői műhelymunka nem titkolt célja a kutatási együttműködések kibővítése, olyan szőlőtermelőkkel, borászatokkal, akik az előadások, beszélgetések után bekapcsolódnának kísérleti helyszínként a munkába. Célunk, hogy közösen dolgozzuk ki a környezetkímélő, klímaváltozásnak ellenálló és gazdaságilag is fenntartható szőlőművelést elősegítő agroökológiai praktikákat és segítsük azok gyakorlatban való elterjesztését.

  • 09.30-10.00        Érkezés, regisztráció
  • 10.00-10.10        Köszöntő / Tóth Ferenc kertészeti csoportvezető (ÖMKi)
  • 10.10-10.30        Szőlős sorközvetéssel kapcsolatos 4 éves eredményeink: keverékek teljesítménye és hatásuk egyes termésparaméterekre / Miglécz Tamás projektvezető kutató (ÖMKi)
  • 10.35-10.55        Virágos sorközvetések hatása a hasznos ízeltlábúakra és a szőlő károsítóira / Mezőfi László projektvezető kutató (ÖMKi)
  • 11.00-11.20        Kávészünet        
  • 11.20-11.40        A rövid és hosszú távú vízhiány hatása a szőlő fiziológiai tulajdonságaira és a levél mikrobiomjára különböző alany-nemes kombináció esetén / Bíró-Kovács Ramóna (EKKE)
  • 11.45-12.05       Hozamkorlátozás hatása a borminőségre különböző Kékfrankos klónok esetében / Szoboszlay Zoltán (EKKE)
  • 12.10-13.10        Ebédszünet
  • 13.10-14.10        Kutatástervezés: gazdálkodói tapasztalatok és igények megbeszélése, részvételi lehetőségek egyeztetése – kerekasztal-beszélgetés

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

február 6. 09:30
09:30 — 14:30 (5h)

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Kísérleti Szőlőültetvények és Borászat 3300 Eger, Kőlyuktető